Vajdaság
Fejlődő falvak Magyarkanizsa községben
Betűméret:             

Számos beruházás és terv valósult meg tavaly Magyarkanizsa község településein. Martonos, Horgos és Kispiac is jól teljesített, ám a tanácselnökök szerint a 2019-es évre is bőven akad még tennivaló.

Martonos helyi közössége a tavalyi évben több fontos beruházást is megvalósított. Többek között 370 ezer forint értékben elektronikus eszközöket tudtak az általános iskola részére vásárolni, valamint a helyi járuléknak köszönhetően Kishomok is felújított Faluházat kapott. Horváth Gergely tanácselnök szerint az idei évre is nagy terveik vannak, a fő utca aszfaltozása mellett a mellékutakra is figyelmet fordítanak majd.

– A múlt évben felmérték a temető előtti utcát, ezt már egyszer megszélesítettünk aszfalttal, és ezt szeretnénk még a közeljövőben bővíteni. A tervdokumentáció már elkészült a múlt évben, a József Attila, valamint a kishomoki Dózsa György utcákra vonatkozóan is. Fontos lenne emellett a Helyi Közösség épületének homlokzati rekonstrukciója is, amelyre már csak a kivitelező cég jelentkezését várjuk – nyilatkozta Horváth Gergely.

Horgos tekintetében elmondható, hogy a tavalyi évben sikeresen felújították az Egészségház épületét, emellett az általános iskola és az óvoda nyílászáróinak cseréje is megtörtént, és a tornaterem is fel lett újítva. Útjavításokra is sor került, több utca és dűlőút kapott felújított burkolatot, amelyet Sors Róbert elmondása szerint az idei évben is szeretnének folytatni.

– Elsősorban az utak és az utcák javítására fókuszálunk az idei évben, ezenkívül gyalogos járdák létesítésére és felújítására. Szeretnénk a Vitamin és a Horgos 2 határátkelőhely irányából a nagy forgalom miatt egy gyalogos járdát és egy kerékpárutat kiépíteni az úgynevezett Ignác falu végéig. Amennyiben ez megvalósul, szeretnénk tovább ezt a kerékpárutat Magyarkanizsa irányába is folytatni – mesélte a horgosi tanácselnök.

Kispiac vonatkozásában elmondható, hogy az idei évben több fontos beruházást is terveznek, mégpedig a kultúrotthon végleges adaptációját, a Kispiac–Ludas út kiszélesítését és az úgynevezett szalatornyai út 3 kilométeres útszakasz kiépítését. Szarapka Ede, a kispiaci helyi közösség tanácselnöke számolt be a jövő évi tervekről.

– Ami a legnagyobb prioritás volna a szalatornyaiak számára, az tulajdonképpen első fázisban a Buki-hídtól a noszai boltig terjedő útszakasz kiaszfaltozása, amely mindössze 1 kilométer hosszúságú. A következő fázisban ettől a bolttól a Ludasi útig való csatlakozás, amely még körülbelül 2 kilométer, így összességében ez 3 kilométeres új aszfaltozott útra lenne szükség. Sajnos ehhez a beruházáshoz nincs a kispiaci helyi közösségnek ereje, se Magyarkanizsa községnek, ezért amikor a tervek elkészülnek, akkor ezt egy fölsőbb szintről szeretnénk kifinanszírozni – mondta Szarapka Ede.

A tanácselnök emellett még kiemelte, hogy ennek az útnak a létrehozására eddig nem volt lehetőség, ám a problémák elhárultak, ugyanis az út közepére lett lefektetve az a tíz kilométer hosszúságú vízvezeték, amely a kispiaci víztisztítóra csatlakozva összeköti a falut Noszával. Ennek a beruházásnak a nyolcvan százaléka megtörtént, így az idei év elején a kispiaci csatlakozás is megtörténik. Lesz egy átdobóállomás, mely a víz nyomását fogja felerősíteni és a noszai és szalatornyai polgárok tisztított vízhez juthatnak ezáltal.

Bartok Zsófia

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó