Vajdaság
Megkezdték a buszmegálló felállítását Óbecsén
Betűméret:             

Október 17-én megkezdődött az óbecsei buszmegálló felállítása. Ahogy azt már a médiából tudjuk, az óbecsei buszállomást lebontották, a helyére a Lidl épülete kerül. A szemben lévő Maxi bevásárlóközpont előtt, korszerű, 14 méter hosszú zárt, légkondicionált, és előtte nyitott részből álló buszmegálló építését kezdték meg. Ennek felállítása után, a tervek szerint húsz nap múlva a zeneiskola oldalán, szintén a Danilo Kiš utcában még egy megállóra számíthatnak majd az utazni vágyók. Egyikben a jegyet is meg lehet majd vásárolni, és feltüntetik a menetrendet. Mindkét megállót az önkormányzat költségvetéséből finanszírozzák és egyenkénti értékük 4,5 millió dinár lesz. Jövőre az egész utca felújítás alá kerül.

Szilágyi Edit
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában az önkormányzati és a helyi közösségi választásokról, a szabadkai és palicsi fejlesztésekről, valamint a szerb-magyar határátkelők munkaidejének bővítési terveiről is beszélt, számolt be róla a pannonrtv.com. Az önkormányzati és helyi közösségi...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 21:41 ]
Beolvasás folyamatban