Vajdaság
Kísérleti oktatás Oromon és Oromhegyesen
Betűméret:             

Az oromi és az oromhegyesi Arany János Általános Iskolában szeptember óta kísérleti program zajlik, amelyben a diákok egyváltásos tanításban vesznek részt és az iskolában való tartózkodásuk során, a tanítás mellett kiegészítő aktivitásokban vesznek részt. A program támogatója az oktatási minisztérium, míg a tanulók ebédjét a magyarkanizsai önkormányzat biztosítja.

Vajda Attila, az iskola igazgatója kiemelte, az egyváltásos rendszer célja, hogy a gyerekek a megszokott tanítási rend mellett hasznos időtöltéssel, kreatív foglalkozásokkal és a társadalomban való nagyobb szerepvállalással töltsék ki mindennapjaikat.

- A programok széles körűek, lehet sportolni, például asztaliteniszezni, de van kertészkedés is. Itt főleg az iskolai virágoknak az ültetése zajlik, de beszéltünk arról is, hogy majd üvegházba is elvisszük a gyerekeket. Ezenkívül van még dráma szakcsoport és különböző kézműves, kreatív foglalkozás is a legkisebbeknek – nyilatkozta az igazgató.

A gyerekeknek ebédet is biztosítanak, amelyet félévenként 500 ezer dinár értékben a magyarkanizsai önkormányzat biztosítja. Fejsztámer Róbert polgármester szerint ez a program arra is kiváló, hogy a szülőket kicsit tehermentesítsék.

- Nagyon fontos összerakni egy olyan tartalmat és egy olyan képet az iskolák számára, amelyben mind a pedagógusok, mind a diákok, mind pedig a szülők megtalálják azt a közös hangot és azt a közös érdeket, amivel egyrészről a diákoknak plusz tartalmat tudunk biztosítani az iskolán belül, másrészről nem érzik kényszernek, hiszen ezek a plusz tartalmak nem kerülnek osztályozásra, nem kerülnek pontozásra, tehát ez valóban önkéntes tevékenység, harmadrészt pedig a szülőket is tehermentesítsük ezáltal – hangsúlyozta a polgármester.

A kísérleti oktatásban Magyarkanizsa községben több mint 60 gyerek vesz részt és az oktatási minisztérium támogatásával eddig Szerbiában több mint 200 iskolába vezették be a programot.

Bartok Zsófia
A Szabadkai Közegészségügyi Intézet azonnali hatállyal megtiltotta a csapvíz fogyasztását a bácskossuthfalvi Idős Kovács Gyula Általános Iskolában, miután baktériumot találtak az ivóvízben. A helyi közösség Facebook-oldalán kedden közzétett tájékoztatás szerint a víz jelenleg nem alkalmas a...
2026. MÁJUS 20.
[ 18:03 ]
Felborult egy kamion a Szabadka–Újvidék autópályán a Verbász és Szőreg közötti szakaszon, és elzárta mindhárom sávot – közölte a 192.rs portál. A forgalmat Újvidék irányába leállították, a rendőrség eltereli a járműveket. Az illetékesek többórás forgalomkorlátozásra számítanak. Nem hivatalos...
2026. MÁJUS 20.
[ 9:07 ]
A magyarországi parlamenti választások óta intenzív politikai mozgások zajlanak. Milyen szerepet kíván vállalni a megváltozott politikai térben a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége? Többek között erről is kérdezte az RTV munkatársa a Napjaink című műsorban Csonka Áront, a VMDK elnökét. A beszélgetés a csatolt...
2026. MÁJUS 19.
[ 19:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó