Vajdaság
Kertápolás workshop már kora hajnalban Magyarkanizsán
Betűméret:             

Összefogással szépült meg a Magyarkanizsa központjában lévő új tér. Már kora reggel szorgosan kapálták és rendezték a virágágyásokat a lelkes önkéntesek, ugyanis magánkezdeményezésre Kertápolás workshopot tartottak a Tisza-parti városban.

Öten döntöttek úgy, hogy részt vesznek a közös akcióban és szebbé teszik a központi tér virágágyásait. A teraszosan kialakított tér virágai márciusban kerültek kiültetésre és már igencsak ráfért a területre a kertrendezés és gazolás, amelynek alapjait is ismertette a szervező, Randovics Lejla kerttervező.

- Több célja is van ennek a workshopnak. Egy az, hogy kicsikét tanulunk is egymástól, csiszoljuk a kertápolási tudásunkat. A másik fontos dolog az, hogy ezáltal a tér is megszépül, mert nincs elég munkaerő, nem tudnak mindenhova időben odajutni a közvállalat dolgozói, ezért besegítünk kicsit a munkába – mesélte a szervező, aki maga tervezte meg és ültette be a virágokkal szegélyezett részét a térnek. Elmondása szerint 28 fajta évelő növény található itt meg, amelyek hosszú évekig megmaradnak, amennyiben vigyázva van rájuk.

- Az a jó az évelő növényekben, hogy nem kell évről évre újraültetni őket és ezáltal fenntarthatóbb lesz a tér zöldövezete. Előremutató irányzatnak tartom ezt, hogy évelő növényeket használjunk a tereken, és hagyjuk el a hagyományos pistike, begónia nézeteket, vagy legalábbis szorítsuk háttérbe azokat. A tér rendezésénél is ezt tartottam elsősorban szem előtt – emelte ki Randovics Lejla, aki továbbá arra kéri a helyieket és az odalátogatókat egyaránt, hogy figyeljenek oda a környezetükre és őrizzék meg a rendbetett virágágyásokat, hiszen csak így maradhat meg a központ jelenlegi szépsége.

Bartok Zsófia
Hűvös, változékonyan felhős idő várható ma Vajdaságban, napos időszakokkal, délután pedig helyenként rövid ideig tartó eső, zápor is kialakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Mérsékelt erejű északnyugati szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 8:50 ]
Ötvenkét nap után teljesen eloltották a tüzet a vajdasági Delibláti-homokpusztán, ahol augusztus 2. óta mintegy négyezer hektárnyi természetvédelmi terület égett le – közölte Ivica Dačić, Szerbia ügyvezető belügyminisztere. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a közelmúlt egyik legnagyobb és legnehezebben...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 7:52 ]
A szabadkai költségvetésbe az év első felében a tervezettnél több bevétel folyt be. A hatalom és az ellenzék eltérően ítéli meg a pénzeszközök felhasználását, és ez volt a szabadkai városi képviselő-testület mai ülésén folyó vita egyik témája is. Az ellenzék szerint a polgárok által a költségvetésbe...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 15:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó