Vajdaság
A járványhelyzetről tájékozódott a miniszter a szabadkai Gerontológiai Központban
Betűméret:             

Hétfőn került nyilvánosságra, hogy 11 lakó és 3 munkatárs is megfertőződött koronavírussal a szabadkai Gerontológiai Központban. Zoran Đorđević szociális ügyekért is felelős miniszter kedden Bogdan Laban szabadkai polgármester kíséretében ellátogatott az intézménybe. Azokról az intézkedésekről volt szó a látogatás során, amiket foganatosítani kell, hogy a járvány terjedését megfékezzék az idősek otthonában, írja a Subotica.com portál.

A minisztert arról tájékoztatták, hogy mindegyik fertőzöttnél enyhék a tünetek, s megfelelő ellátásban részesülnek. Zoran Đorđević szerint az együttműködésük az önkormányzattal eddig kiváló eredményeket produkált, s bízik abban, hogy ez ebben az esetben is így lesz.

Emlékeztetett a bevezettet intézkedésekre, miszerint tilos az idősotthonok látogatása, védőmaszkot kell viselni, illetve fokozottan kell ügyelni a helyiségek fertőtlenítésére. Minden szociális-védelmi intézmény számíthat a védekezésben a segítségükre, hangsúlyozta a miniszter.

A Szabadkai Közkórház napi közleménye szerint az elmúlt 24 órában 56 személyt vizsgáltak meg, s közülük 31-et tartottak bent kórházi kezelésen.

Hétfőn 7 személyt küldtek haza házi karanténba. Jelen pillanatban 101 páciens fekszik a kórház Covid-részlegein. Hét személy kap intenzív ellátást, közülük két középkorú személyt gépen lélegeztetnek. Az összes többi betegnek stabil az állapota.

Pozitív lett egy újabb egészségügyi dolgozó koronavírus tesztje is, ő azonban már hosszabb ideje házi karanténban volt, olvasható a kórház keddi jelentésében.

Németh Ernő
Új képviselőcsoport alakult a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházában Szerbia Központ (SRCE), Zöld-Baloldali Front (ZLF) – Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) néven. Svetlana Kozić, a PSG tartományi képviselője is az új frakció tagja lett – közölte a Szabad Polgárok Mozgalma. A PSG közleménye szerint Kozić...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Az év végéig nemzeti tanácsi választásokat tartanak Szerbiában – közölte közösségi oldalán a Magyar Nemzeti Tanács. A testület arra ösztönzi a vajdasági magyar közösség tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon. A szavazáson való részvétel feltétele, hogy a választópolgár szerepeljen...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 14:45 ]
Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó