Vajdaság
Topolya: Támogatás az egészségügyben dolgozóknak
Betűméret:             

Topolyán, az egészségházban a sürgősségi osztályon és a Covid-rendelőben dolgozók egy civil kezdeményezésből eredő akciónak a keretében napi egy tál meleg ételt kapnak. A Capriolo kerékpárgyár és a Gurman étterem támogatásának köszönhetően az „első frontvonalban” harcoló egészségügyi dolgozók a nappali váltásban ebédet, az éjszakai váltásban dolgozók pedig vacsorát kapnak.

Jovánovity Dániel, az akció egyik kezdeményezője és szervezője elmondta, az előzményekhez tartozik, hogy Óbecsén a Than Fivérek Értelmiségi Kör tavaly harmadszor is sikeresen szervezte meg a GasztroFeszt nevű rendezvényt, ami idén a járványügyi helyzet miatt elmarad. Úgy döntöttek viszont, az egészségügyi dolgozóknak szeretnék valamilyen módon meghálálni a járványügyi helyzetben tanúsított helytállást. A GasztroFeszt szervezője elmondta, Óbecsén először meleg ebédet vagy vacsorát azok az egészségügyi dolgozók kaptak, akik az Egészségház mentőszolgálatában vagy a Covid-rendelőben teljesítenek szolgálatot. Az akció iránt a környező községekben is érdeklődés mutatkozott, így kerültek kapcsolatba a Topikkal, a Topolyai Ifjúsági Klubbal. Mengyán Albert, a Topik elnöke, a topolyai akció koordinátora elmondta, hogy elsőként a Capriolo kerékpárgyár és a Gurman étterem felajánlásából tudják meleg étellel meghálálni az egészségügyi dolgozók munkáját. Jovánovity és Mengyán is kiemelte, hogy ugyan egy jelképes gesztusról van szó, de szeretnék folytatni vagy akár kiterjeszteni az akciót a jövőben. Ezért aki úgy gondolja, hogy tenni tud valamit ezért az ügyért, várják a jelentkezését. Az akcióhoz csatlakozni szándékozók a 063 170 16 25 mobilszámon érdeklődhetnek.

Dr. Kálóczi Dóra, a topolyai egészségház igazgatónője elmondta, hogy a Covid-rendelőben jelentkezők száma nem nőtt meg az utóbbi napokban. Ahogyan országon szinten, itt is hasonlóan alakul a járványhelyzet. A Covid-rendelőben átlagosan napi 10-15 páciens jelentkezik, de közöttük vannak azok is, akik ellenőrzésre mennek, kigyógyultak a fertőzésből. Az egészségház fokozatosan tér vissza a régi munkarendre, a járványügyi előírások betartását szem előtt tartva.

Tóth Péter
Új képviselőcsoport alakult a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházában Szerbia Központ (SRCE), Zöld-Baloldali Front (ZLF) – Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) néven. Svetlana Kozić, a PSG tartományi képviselője is az új frakció tagja lett – közölte a Szabad Polgárok Mozgalma. A PSG közleménye szerint Kozić...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Az év végéig nemzeti tanácsi választásokat tartanak Szerbiában – közölte közösségi oldalán a Magyar Nemzeti Tanács. A testület arra ösztönzi a vajdasági magyar közösség tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon. A szavazáson való részvétel feltétele, hogy a választópolgár szerepeljen...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 14:45 ]
Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó