Vajdaság
Térfigyelő kamerák felügyelik a közbiztonságot Horgoson is
Betűméret:             

A köztéri bűncselekményeket szeretnék visszaszorítani, illetve megelőzni Magyarkanizsa Községben. Ennek érdekében térfigyelő kamerákat helyeznek ki több településen. Két héttel ezelőtt Magyarkanizsán kerültek ki az utcákra a kamerák, pénteken pedig Horgoson szerelték fel a térfigyelő berendezéseket.

A magyarkanizsai önkormányzat képviselői pénteken megtekintették a Horgoson kihelyezett kamerákat. Ezen a településen néhány éve riasztóan magas volt a betörések száma. Ezen bűncselekmények száma ugyan csökkent, de még mindig sok például a kerékpárlopás. Az is aggasztja a horgosiakat, hogy nagyon sok menekült tartózkodik a faluban, illetve a falu határában.

A beruházás közbiztonsági szempontból kiemelten fontos és a választási programban is megfogalmazott ígéret volt, hangsúlyozták a községi illetékesek, amikor megtekintették a munkálatokat a horgosi labdarúgópálya mellett.

- A központban, a körforgalomnál három kamerát helyeztünk ki, amelyek képesek a gépkocsik rendszámának a rögzítésére, illetve a sebesség mérésére is. A labdarúgó pályánál egy kamera figyeli a rendszámtáblákat, de a teret is figyeli, rögzíti a fotókat és a videót a nap 24 órájában HD-minőségben, hisz éjjel is lát a kamera - ismertette Torma Varga Csaba, az AlarmSystems Kft. munkatársa.

Esetleges rendbontások esetén fel lehet használni a felvételeket a bíróságon is. A kamerák felvételeit egy hónapig őrzik, amelyek azután automatikusan törlődnek, mondta a szakember.

Az önkormányzat folytatja a két héttel ezelőtt megkezdett közbiztonsági projektjét, ami azt jelenti, hogy az egész község területén most már több mint 3 millió dinár értékben helyzetek ki kamarákat. Két hete Magyarkanizsán szerelték fel a tárfigyelő berendezéseket, most pedig Horgoson és Kispiacon, nyilatkozta Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester.

- Horgoson 13 kamerát raktak fel, a legtöbbet a körforgalomnál és a labdarúgó pályánál. Kispiacon a temetőnél szereltek fel 3 kamerát. Azt, hogy hol van a legnagyobb szükség ezekre a berendezésekre, azt a helyi közösségek határozták meg.

A polgármester bízik abban, hogy ezután növekszik majd a polgárok biztonságérzete. A rendszereket hamarosan integrálják a rendőrség központi rendszerébe.

Gyakori volt például a kerékpárlopás Horgoson, a polgármester szerint az ilyen és hasonló bűncselekmények is kiszűrhetőek lesznek.

- Csak a belügyi szerveken múlik majd, hogy elkapják-e azokat a személyeket, akik ezeket a bűncselekményeket elkövetik. Én bízom abban, hogy pozitív elmozdulás lesz a bűnmegelőzés tekintetében – mondta Fejsztámer Róbert polgármester hozzátéve, hogy a kamerák megvásárlásának és kihelyezésének költségeit is az önkormányzat vállalta magára. Az összérték 3 millió dinár. Ebből a horgosi beruházás 1,6 millió dinár volt, a kispiaci pedig 160 ezer dinár.

Horgoson a falu vezetése a polgárokkal konzultált, hogy szerintük hol lenne a legjobb helye a kameráknak. Azokat a helyeket választották, ahol gyakoriak voltak a bűneseteket, illetve ahol nagy az átmenő forgalom, számolt be róla Sors Róbert, Horgos Helyi Közössége Tanácsának elnöke.

- Felvételek készülnek a bűncselekményekről, s a rendőrség hatékonyabban tud majd eljárni. A lopások száma éves szinten változik. Legtöbb ilyen cselekményre a késő őszi és téli hónapokban kerül sor. Nyáron a határon kéregetnek a potenciális elkövetők, esetleg napszámba járnak. Nagyon sok a kiskorú az elkövetők között.

Sors Róbert szerint Horgoson sok a migráns is, általában 200-400 között van a számuk. Télen gyakran fordul elő az illegális házfoglalás, nyáron a szántókon és a gyümölcsösökben a terményt dézsmálják, de komolyabb rablásokat ők nem követnek el.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
olvasó
2020. SZEPTEMBER 12. [ 4:57 ]

Ennek csak akkor lesz értelme, ha a kamerákat működtetik is,


Április 16. és június 13. között a Beodra (Karlova)-Zenta-Szabadka vasútvonalon a szerelvények csak Csókáig közlekednek. A Csóka-Szabadka-Csóka vonalon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, közli a szerb vasúti társaság. A változás érinti a 10.40-kor Nagybecskerekről Szabadkára induló járatot, illetve a...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 11:21 ]
Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikáért, demográfiáért és a nemek közötti egyenlőségért felelős titkár ma 30 nőnek adott át szerződést, akik sikeresen szerepeltek az ingatlanvásárlásra kiírt pályázaton, melynek összértéke 54 millió dinár volt. A pályázat célja a nők helyzetének javítása és gazdasági...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 19:19 ]
Kedden további 15 energiahatékonysági szerződést kötöttek meg a topolyai önkormányzattal a kedvezményezettek. Szatmári Adrián községi elnök további 15 támogatási szerződést írt alá a tavaly kiírt pályázatra jelentkező polgárokkal. Az energiahatékonysági pályázat legutóbbi körében olyan háztartások is...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:48 ]
Beolvasás folyamatban