A magyarcsernyeiek körében ismeretes, hogy testvértelepüléseivel igen szoros kapcsolatot ápolnak: a magyarországi Nagyszénás- és Bakonycsernye községekkel, valamint a romániai Dózsa György községgel részt vesznek egymás nagyobb kulturális- és művelődési rendezvényein, valamint táborokat szerveznek a gyerekeknek.

Nagyszénás községgel nemcsak testvértelepülési szerződés köttetett, hanem az általános iskolák között is létrejött egy testvériskolai szerződés, mely az idei évben ünnepli 50. évfordulóját. Ennek apropóján adtak ki egy emlékkönyvet, melyet a mai délelőttön mutattak be Nagyszénáson és Magyarcsernyén is. A központi, nagyszénási rendezvénybe a magyarcsernyeiek online felületen kapcsolódtak be, mivel a járványhelyzet és a határzár felülírta az eredeti terveket. A könyv emlékek gyűjteménye az 50 éves kapcsolat legszebb pillanataiból, különböző találkozókról, kirándulásokról, fellépésekről, táborokról és a diákcsere-programról. Megjelent újságcikkeket, személyes visszaemlékezéseket és fényképeket tartalmaz.

Az első kapcsolatfelvétel 1970 körül történt, amikor is a békéscsabai Balassi népi tánccsoport Nagybecskereken vendégszerepelt, és a környező magyarlakta településekről is ellátogattak a fellépésre. Az előadás végén a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola akkori igazgatója, Tanók József és az egyik tanára, Csányi Mihály megkeresték Hagymási Sándort, a szereplők vezetőjét azzal a kérésükkel, hogy szeretnék felvenni a kapcsolatot egy magyarországi általános iskolával, amelyik nincs messze a határtól, és a lakosság létszáma is hasonló a magyarcsernyeihez. A választás a nagyszénási Czabán Samu Általános Iskolára esett. Az első találkozó 1970. március 15-én történt, Magyarcsernyére látogattak a nagyszénási iskola képviselői, valamint a község vezetői is, és mindjárt alá is írták az együttműködésről a szerződést.

A könyv szerkesztője, a nagyszénási Hári József a következőképpen emlékezett vissza az ötven évvel ezelőtti eseményekre: „Ötven éve Magyarcsernyén kipattant egy szikra (talán kettő) Tanók József igazgató és Csányi Mihály tanár fejéből. Hamarosan láng lett belőle. A láng megtalált bennünket, a magyarországi Nagyszénás iskoláját. Kapcsolat lett belőle, mely hamarosan kibővült a két település egészére. ”Ez a láng még most is ég – folytatta – de hogy meddig, az attól függ, hogy a jövő generációi akarják-e ezt a csodát továbbvinni. Tőlük függ, hogy hány évfordulót tudnak még megünnepelni." Majd megköszönte a magyarcsernyeieknek és a nagyszénásiaknak is az áldozatos gyűjtögető munkáját, amivel sikerült kiadni ezt az emlékkönyvet.

Csányi Mihály,magyarcsernyei nyugalmazott tanár visszaemlékezésében egy fontos kérdést vetett fel: „Vajon bátorság volt-e abban az időszakban egy ilyen vállalkozásba belefogni?” A kérdésére igen volt a válasza, amit az akkori politikai helyzettel, és a történelmi háttérrel is magyarázott. Kihangsúlyozta azt is, hogy szerinte Vajdaságban nem sokan büszkélkedhetnek magyarországi testvériskolával.

Kulcsár Lászlóné, Aranka néni, nyugalmazott pedagógus, aki az első nagyszénási küldöttség tagja is volt, a barátságot emelte ki, amit a szeretethez és a kézfogáshoz hasonlított, amit a mai napig is tartósnak ítél meg. Az öt évtized alatt generációk nőttek fel – hangsúlyozta -, ma pedig a fiatalokon múlik, hogy a kézfogás ne lazuljon meg.

A nagyszénási Kulcsár László Tibor, aki a könyv nyomdai előkészítése miatt volt felelős, valamint szerepe volt az anyaggyűjtésben is, háláját fejezte ki mindazon segítőknek, akik visszaemlékezéseikkel, fényképeikkel, újságcikkeikkel hozzájárultak ahhoz, hogy a kiadvány megjelenjen.

A rendezvény kötetlen emlékidézéssel fejeződött.