Vajdaság
Tarolt a VMSZ Magyarkanizsa Község helyi közösségi választásain
Betűméret:             

Magyarkanizsa 9 helyi közösségében tartottak választásokat vasárnap. Habár egyéni jelöltek indultak a választók bizalmáért, valójában legtöbb helyen két politikai tömb közül választhattak az emberek: vagy a VMSZ által támogatott jelölteket választhatták, vagy a Szerb Haladó Párt által preferált jelölteket azzal, hogy ez utóbbi csoportosulást erősítették az ellenzék jelöltjei is. A Vajdasági Magyar Szövetség kiütéses győzelmet aratott. Az eredményekről kérdeztük Huzsvár Ervint, a VMSZ Magyarkanizsai Községi Szervezetének elnökét.

- A VMSZ által támogatott jelöltek nagyon jó eredményeket értek el. 74 jelöltünk indult ezen a választáson 8 helyi közösségben, és a 74 jelöltből 70 kapta meg a választók támogatását. Minden helyi közösségben, ahol jelöltet indítottunk, meggyőző többséget sikerült szereznünk, s egy olyan helyzet állt elő, ami már nagyon régen volt, hiszen egységesen mindenhol VMSZ támogatású helyi közösségi vezetés jöhet létre.

- Pontosan milyen eredmények születtek?

- A 22 ezer szavazóból 6800 adta le a voksát, ami 31 százalékos részvételi arányt jelent. Horgoson a 9 tanácsnokból 8 lesz VMSZ-es támogatottságú, Martonoson 7-ből 7, Kispiacon 11-ből 11, Magyarkanizsán 15-ből 14, Adorjánon 7-ből 7, Oromhegyesen 7-ből 6, Tóthfaluban 7-ből 7, Oromon pedig 11-ből 11 tanácsnok. A részvételi arány kapcsán még annyit elmondanék, hogy habár a részvételi arány átlaga 31 százalék, voltak olyan települések ahol jóval nagyobb volt a kimenetel. Tóthfaluban a jogosultak 59 százaléka szavazott, Oromhegyes mindkét körzetében 50 százalék fölötti volt az arány, Horgoson szavazóhelyein 45-48 százalék volt az eredmény. Magyarkanizsán voltak alacsonyabb eredmények, ott 20-25 százalékos volt az érdeklődés. A VMSZ nevében gratulálok minden jelöltnek, akik sikeresen vették ezt az akadályt, a szavazópolgároknak pedig köszönetet mondok, hogy az általunk is támogatott jelölteket választották.

- Júniusban is hasonlóan jó eredmények születtek a VMSZ szempontjából. Mivel magyarázza ezeket a számokat?

- Megvalósult az összefogás és az egységes fellépés, amelynek következtében júniusban kétharmados eredményt sikerült elérni a magyarkanizsai községi képviselő-testületben. Most azt tapasztalhattuk, hogy ez a lendület megmaradt, sőt tovább erősödött. Nagyon jó csapattal indultunk, még jobb lett az eredmény, ami azt bizonyítja, hogy a választók bíznak bennünk.

- Azért eléggé furcsák voltak ezek a választások. Habár a VMSZ koalíciós partnere a Szerb Haladó Párt önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten is, most az SNS az ellenzékkel közösen indult a VMSZ ellenében.

- Ez tény és való, habár a helyi közösségi választásokon nem pártok indulnak, hanem egyéni jelöltek. Mi is támogattunk jelölteket. Látható a kkt-ben, hogy az UKROK ellenzéki csoport beolvadt a Szerb Haladó Pártba, de igazság szerint mi a saját munkánkkal szeretnénk törődni, hogy továbbra is bizonyíthassunk a polgároknak. Úgy látszik, hogy ennek a politikának eredménye is van!

- Milyen fejlesztéseket terveznek az egyes helyi közösségekben, hogy ezek a települések a népességüket megtartsák?

- Nagyon fontos, hogy olyan emberek legyenek a helyi közösségek tanácsaiban, akik felismerik az ott élők problémáit, igényeit, s tudnak is tenni azért, hogy az életkörülmények jobbá váljanak. Prioritásnak számítanak az infrastrukturális fejlesztések, legyen szó utak, földes utak javításáról, kerékpárutak építéséről, vagy az ivóvízhálózat vezetékének cseréjéről, hisz ez is kiemelt projektnek számít a településeken, de szeretnék támogatni a civil szervezeteket, egyesületeket a kultúrában is és a sportban is. Szeretnénk, ha tovább tudnának a falvaink fejlődni.

- Gondolom, az önkormányzat is figyel a településekre és segít a fejlesztésekben.

- Természetesen! Annak semmi értelme, hogy önkormányzat és helyi közösség más-más irányba húzzon. Most egy egységes irányítás állt fel Magyarkanizsa Községben, s természetesen minden település egyformán fontos a számunkra, mindegyikre odafigyelünk, szeretnénk, ha egyenletesen fejlődnének, s mindegyikért tudnánk is tenni.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
@Alfonz
2020. SZEPTEMBER 30. [ 14:25 ]

Hát igen! Ez egy kizárólag önös érdekeket szem előtt tartó maffiaszervezet. Nem képviseli itt senki a magyarság érdekeit, csak a sajátját.


Alfonz
2020. SZEPTEMBER 30. [ 6:09 ]

Közben szervezetten érkeznek a népvándorlók Martonosra, taxikkal, vezetővel és útmutatással. Fő a VMSZ győzelme, legalább lesz aki megvédi a migráncsokat a lakossági zaklatásoktól, ha netalán bejelentés nélkül szeretnének szegények tüntetni. Ezt nevezem politikának, de ehhez gyomor és pofa kell. .


A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Beolvasás folyamatban