Vajdaság
Egy 68 éves asszony, lánya és unokája maradt fedél nélkül
Betűméret:             

Szombaton Szabadkán, egy kisbajmoki házban ütött ki tűz, s tette földönfutóvá az ott élő, 68 éves Marcela Stantićot, lányát és annak 4 éves gyermekét. Személyi sérülés nem történt, de a piciny lakóépület teljesen megsemmisült, írja a Subotica.com portál.

A tűz szombaton 18 óra körül keletkezett, s pár pillanat alatt minden a lángok martalékává vált. Az asszony azt meséli, hogy kiment fáért, s mire a szobába visszaért, már égett a heverő, ami a tűzhely mellett volt. Valószínűleg a kisgyerek dobott valamit a tűzre. Próbálta megfékezni a lángokat, de azok gyorsan terjedtek a pokrócokon és függönyökön keresztül. Amikor látta, hogy nem tud mit tenni, felkapta a gyereke és kimenekült az udvarra.

A tűzoltók hamar kiértek és megfékezték a lángokat, a családnak azonban szó szerint mindene odaveszett, csak az maradt meg, ami ruházat rajtuk volt. A háromfős család az asszony 28 ezer dináros nyugdíjából él, a lánya munkanélküli. Egyelőre az idősebb gyermekénél húzták meg magukat, hogy mi lesz velük, nem tudják.

A háznak, amiben éltek, a folyosóval együtt négy helyisége volt. Szerencsére az ólakat nem érte el a tűz, a kevés baromfijuk megmaradt.

A károsult család minden segítséget elfogad. Átmeneti szállásra lenne szükségük, illetve segítségre a ház helyreállításához. Aki pénzzel tudna segíteni, az a következő számlára utalhat: 205-9001001870059-06 (Komercijalna banka), vagy hívja személyesen Marcela nénit a következő telefonszámon: 060/30-51-018.

N. E.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban