Vajdaság
Zökkenőmentes az oltás Magyarkanizsán
Betűméret:             

Már több mint ezren vették fel az oltást Magyarkanizsa községben, ebből 133 újraoltás is megtörtént már. A két dózist elsősorban a Gerontológiai Központ lakói, valamint az egészségügyi dolgozók vették fel, de néhány idősebb polgár is túl van már a második vakcinán.

Az elmúlt időszakban közel 80 egészségügyi dolgozó vette már fel a védőoltás első dózisát, azóta pedig már többen a másodikat is. A mai nap folyamán 12 egészségügyi dolgozó vette fel az első védőoltást, 48 szintén egészségügyben tevékenykedő kapta meg a másodikat is.

A magyarkanizsai Kucora Csilla a helyi mentőszolgálatnál dolgozik és a második adag Pfizer vakcinát vette fel ma délelőtt. Elmondta, hogy semmilyen mellékhatást nem tapasztalt.

- Szeretnék egészséges maradni és sokáig a mentőszolgálatban dolgozni, azért döntöttem úgy, hogy felveszem a vakcinát, az is közrejátszott, hogy tudjak segíteni a pácienseken. Nem szeretnék otthon maradni, szeretnék egészséges maradni.

A magyarkanizsai Egészségházban dolgozó Gutási Anrietta elmondta, hogy számára nem is volt kérdés, hogy felveszi-e a védőoltást a koronavírus ellen.

- Szerintem mindenkinek fel kellene venni. Nekünk főleg azért, mert egészségügyben dolgozunk és ha mi megbetegszünk, akkor nem lesz, aki gyógyítsa vagy ápolja a betegeket. Én mindenféleképp fel szerettem volna venni és harmadikán felvettem, most pedig a revakcinát, én gondolom, hogy így védve leszünk.

A magyarkanizsai Egészségház munkatársai közel 200 idős személynek segítettetek bejelentkezni az eUprava oldalra, hogy igényelni tudják a védőoltást. Gyólay Karolina az intézmény igazgatója elmondta, hogy sokan közülük is megkapták már az első dózis oltóanyagot.

- Folyamatosan zajlik az oltás a magyarkanizsai Egészségházban, a község egyetlen oltópontján. Most jelenleg Sinopharm és Pfizer van. Elmondható, hogy mindegyik védőoltás jó, tehát bármelyiket választjuk, az jó. 25 egészségügyi dolgozó például a kínai védőoltást választotta és heten választották már az oroszt, amit jövő héten fognak megkapni -mondta Gyólay Karolina.

Korom Sarolta
Új képviselőcsoport alakult a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházában Szerbia Központ (SRCE), Zöld-Baloldali Front (ZLF) – Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) néven. Svetlana Kozić, a PSG tartományi képviselője is az új frakció tagja lett – közölte a Szabad Polgárok Mozgalma. A PSG közleménye szerint Kozić...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Az év végéig nemzeti tanácsi választásokat tartanak Szerbiában – közölte közösségi oldalán a Magyar Nemzeti Tanács. A testület arra ösztönzi a vajdasági magyar közösség tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon. A szavazáson való részvétel feltétele, hogy a választópolgár szerepeljen...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 14:45 ]
Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó