Vajdaság
Topolya: Megkezdődött a lakosság újraoltása
Betűméret:             

A topolyai egészségházban is megkezdődött a revakcináció. A védőoltást igénylők szerdától a kínai Sinopharm-vakcina második adagját vehették fel. Eddig már mintegy 1700 polgár vette fel a védőoltást a község területén élők közül. A legtöbben a kínai Sinpoharm vakcinát, melynek estében az első oltás felvételét követően a 21. napon sort kell keríteni az újraoltásra is.

Dr. Illés Csilla, az egészségház igazgatónője elmondta, hogy az oltópontokon most 8-tól 20 óráig dolgoznak. 8 tól 15-ig a revakcináció zajlik, 15-től 20-ig pedig azokat a polgárokat várják, akik az első oltás felvételére jelentkeztek. Azt is elmondta, hogy regisztrálták a gunarasi és a bácskossuthfalvi oltópontokat is, de ott egyelőre nincs érdeklődés az oltás felvétele iránt. Azt is elmondta, hogy egyelőre nem kaptak pontos központi utasítást arról, hogy február 15-én és 16-án - ami állami ünnep és munkaszüneti napnak számít -, folytatódik-e a vakcináció. Szerbiában január 19-én kezdték meg a tömeges immunizációt, azóta már több mint fél millió polgár vette fel az oltást. Többségük a kínai Sinopharm vakcináját.

A héten a második dózis beadása kezdődött meg országszerte. A második adag felvétele után egy-két héten belül alakul ki a teljes védettség a koronavírus-fertőzés ellen. A beoltottak ugyanakkor továbbra sem mentesek a járványügyi szabályok betartása alól.

T. P.
Új képviselőcsoport alakult a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházában Szerbia Központ (SRCE), Zöld-Baloldali Front (ZLF) – Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) néven. Svetlana Kozić, a PSG tartományi képviselője is az új frakció tagja lett – közölte a Szabad Polgárok Mozgalma. A PSG közleménye szerint Kozić...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Az év végéig nemzeti tanácsi választásokat tartanak Szerbiában – közölte közösségi oldalán a Magyar Nemzeti Tanács. A testület arra ösztönzi a vajdasági magyar közösség tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon. A szavazáson való részvétel feltétele, hogy a választópolgár szerepeljen...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 14:45 ]
Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó