Vajdaság
Topolya: Több beoltott, kevesebb fertőzött
Betűméret:             

Topolyán növekszik a beoltottak és csökken a fertőzöttek száma. A két dolog összefüggésbe hozható egymással, május elseje utánra a kétszer beoltottak száma meg fogja haladni a hatezret.

A topolyai község területén is csökkenő tendenciát mutat az új beazonosított koronavírus fertőzöttek száma. Dr. Illés Csilla, a topolyai egészségház igazgatónője elmondta, hogy az elmúlt néhány napban mindössze napi egy-két új esetet jegyeztek, míg korábban 5-7 új fertőzöttet regisztráltak. Ez minden bizonnyal összefüggésben van azzal, hogy egyre több topolyai polgár veszi fel a védőoltást. A napokban meghaladta a 4000-et azoknak a száma akik valamelyik vakcina második adagját is felvették már.

Az igazgatónő azt is elmondta, hogy az előzetes regisztráció nélküli vakcináció nagyon sikeres volt és szinte mindegyik topolyai helyi közösségben sikerült beoltani azokat a polgárokat, akik előzőleg nem regisztrálták magukat az eUprava portálon, viszont jelentkeztek vakcinációra. Egyedül Kisbelgrád és Tomislavci helyi közösségekben nem jutottak el az oltócsoportok, mivel időközben elfogyott a rendelkezésre álló oltóanyag. A napokban új szállítmányok érkeznek és akkor ott is beoltják a jelentkezőket.

Az igazgatónő azt is elmondta, hogy megtörtént ezekben a napokban a Szputnyik V oltóanyaggal történő revakcináció is. Összesen 190 polgár választotta és is vette és fel az orosz oltóanyagot. Újabb szállítmányt április 21-ére illetve 22-ére ígértek. Valószínűleg a Pfizer-BioNTech oltóanyagából kapnak és reményei szerint a revakcinációhoz szükséges mennyiségek mellett úgynevezett szabad mennyiségeket is kapnak majd. Hozzátette, hogy ezt esetleg felkínálják majd azok számára akik, eredetileg más típusú vakcinát igényeltek, de regisztrálta az oltásra.

Dr. Illés Csilla azt is elmondta, hogy továbbra is élénk érdeklődés az oltóanyagok iránt és, hogy számításai szerint a május elsejei ünnepek utánra a topolyai község területén a kétszer beoltottak száma meg fogja haladni a hatezres nagyságrendet.

Tóth Péter
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Zenta főterén műjégpálya nyílik - illusztráció
2023. DECEMBER 1.
[ 18:56 ]
A Legjobb Vajdaságból minőségjelzéssel ellátott tanúsítványokat adott át ma Újvidéken Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke. Mint elmondta, 2017-től kezdődően a tartomány 305 céget segített felszereléssel, munkahelyekkel. Ezeknek a vállalatoknak pedig mindössze öt százaléka van külföldi tulajdonban, a többi...
2023. NOVEMBER 29.
[ 18:15 ]
110 éves a magyarkanizsai Gyógyfürdő. Habár maga az évforduló nyáron van, minden évben november végén ünnepelnek, így az idén is így tettek. 1913. augusztus 10-én nyitotta meg Hermann Grünfeld, a gőztéglagyár tulajdonosa a Csodakút Artézi-fürdő Részvénytársaság első fürdőépületét, a mai fürdő alapobjektumát,...
2023. NOVEMBER 29.
[ 15:35 ]
Egy 58 éves nő életét vesztette, három személy pedig megsérült abban a közlekedési balesetben, ami kedden este 8 óra körül történt a Temerin és Szőreg közötti útszakaszon. A gépkocsit egy 83 éves férfi vezette, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, írja a 021. A kocsi másik két utasa könnyebben...
2023. NOVEMBER 29.
[ 11:22 ]
Beolvasás folyamatban