Vajdaság
Kishegyesen meghaladta a 2100-at az újraoltottak száma
Betűméret:             

Kishegyesen eddig több mint 3500 védőoltást használtak fel és meghaladta a 2100-at az újraoltottak száma. Mivel kis községről van szó, az eddig működtetett egy oltóponton is zavartalanul zajlik az immunizáció. A hét végén a Szputnyik V vakcinával történt meg a revakcináció, ezekben a napokban pedig a Pfizer oltóanyagával oltanak.

Dr. Marko Martinović, a kishegyesi Dr. Márton Sándor Egészségház igazgatója elmondta, hogy mivel kis községről van szó így csupán az egészségház központi épületében működtetnek egyetlen oltópontot, ahol eddig már a 3500-at meghaladta a beadott oltások száma. Több mint kétezer kishegyesi polgár már valamelyik vakcina második adagját is felvehette. Az elmúlt hétvégén a Szputnyik V típusú vakcinával történt a revakcináció a héten pedig Pfizerrel történik az újraoltás.

Az igazgató elmondta, hogy továbbra sem tapasztaltak a normálisnak tekinthetőtől eltérő tüneteket magukon a beoltottak. A legtöbb esetben tünetmentesek voltak, vagy pedig az oltás helyén éreztek enyhe fájdalmat illetve enyhe hőemelkedés vagy gyengeség érzése is csak elvétve fordult elő.

Hangsúlyozta, hogy az egyedüli kiút a jelenlegi járvány helyzetből, hogy minél többen legyenek beoltva és arra buzdította a község lakóit, hogy regisztrálják magukat, illetve éljenek a lehetőséggel, és amikor regisztráció nélkül is fel lehet venni a védőoltást, akkor tegyék meg azt. Erről telefonon kérhetnek konkrét információkat.

Az igazgató azt is elmondta még, hogy az utóbbi napokban jelentős oszcilláció volt tapasztalható az új fertőzöttek számát illetően, de ha hosszabb távon szemléljük az adatokat, akkor a járványgörbe az országoshoz hasonlít.

Tóth Péter
Új képviselőcsoport alakult a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházában Szerbia Központ (SRCE), Zöld-Baloldali Front (ZLF) – Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) néven. Svetlana Kozić, a PSG tartományi képviselője is az új frakció tagja lett – közölte a Szabad Polgárok Mozgalma. A PSG közleménye szerint Kozić...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Az év végéig nemzeti tanácsi választásokat tartanak Szerbiában – közölte közösségi oldalán a Magyar Nemzeti Tanács. A testület arra ösztönzi a vajdasági magyar közösség tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon. A szavazáson való részvétel feltétele, hogy a választópolgár szerepeljen...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 14:45 ]
Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó