Vajdaság
Jól halad a sínek felszedése Horgosnál
Betűméret:             

Jó ütemben zajlik a Szabadka–Horgos – Röszke–Szeged vasútvonal szerbiai szakaszának átépítése, felújítása, mely egy hónapja kezdődött, írja az Indóház Online portál.

A helybeleik és a Horgoson átutazók azt láthatják, hogy felszedték a régi sínpárokat. A magyarországi internetes szaklap viszont pontosan és szakszerűen el is magyarázza, hogy éppen milyen munkálatok folynak és milyen eszközökkel.

A kivitelező, az orosz RZD International vágányfektető daru segítségével bontja az országhatártól Szabadka irányába a régi, "C" felépítményű vágányt. A munka tempósan folyik, hogy a régi, rossz állapotú pályát minél előbb felszedjék. A művelet során a pályát 25 méteres szakaszokra vágják fel, ezeket a vágánymezőket a daru kiemeli az ágyazatból, majd a mögötte lévő kocsikra pakolja. A szerelvényt vagy a Srbija Kargótól bérelt 644-017-es Macosa-dízelmozdonnyal, vagy az utóbbi időben gyakrabban felbukkanó szabadkai állomási tartalék dízelgéppel, a 621-112-essel mozgatjk.

A határ és Horgos közötti szakasz vágánymezőit Horgos állomáson rakodták le és bontották szét, míg a többit Szabadkára, az ottani teherpályaudvarra viszik, írja a portál. Mivel teljesen új pályát fognak kiépíteni, a közbenső állomásokról, vagyis Királyhalomról és Palicsról egészben szállítják el a kitérőket. Ezek közül kettő Zomborba került, de a tervek szerint Zenta is kap majd belőlük.

A portál arról is tudósít, hogy megvan a pénz a magyarországi szakasz felújítására is. A Magyar Közlönyben jelent meg a határozat, miszerint a kormány egyetért a Szeged–Röszke országhatár közti (136-os) vasútvonal felújításával. Csaknem 41 milliárd forintot szánnak a projektre.

A dokumentumból kiderül, hogy 2021-ben kicsit több, mint 13 milliárd, 2022-ben pedig majdnm 28 milliárd forintot bocsátanak rendelkezésre a költségvetésből a projektre. Amint a 2021-es összeg rendelkezésre áll, az ITM támogatási szerződést köt a MÁV-val. A Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy a kormány egyetért azzal, hogy projekt szerepeljen a 2021–2027. közötti európai uniós programozási időszakban megvalósítani tervezett közlekedési beruházások között.

A röszkei vasútvonal a 150-es vonal átépítése miatt lett fontos, erre lehet ugyanis a legrövidebben elkerülni a kelebiai határátmenetet. Információink szerint jelenleg a 150-es felújításának tervezésénél az az irány, hogy Kelebia végig, vagy csak rövidebb leállásokkal üzemeljen, illetve ha a röszkei felújítás időben elkészül, akkor arra lehet a tehervonatok egy részét terelni. Ha Magyarország szerb határátmenete hosszabb időre kiesne, akkor a Balkán felé irányuló teherforgalmat a már egyébként is teljesen bedugult Kürtös felé kellene vinni, esetleg a szintén kapacitásproblémákkal küzdő Gyékényes játszana még szerepet a forgalomátirányításban.

N. E.
A Duna alacsony vízállása egy műanyag zacskóba csomagolt bombát hozott a felszínre a strandon Čortanovcinál. A helyiek találták meg a robbanószerkezetet, amelyet a bejelentést követően a rendőrség biztonságosan eltávolított – írja az IN Medija. A lakosok szerint ez is egy újabb példája annak, hogy felelőtlenül...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 10:08 ]
Az alacsony dunai vízállás ellenére ismét működik a bezdáni és a gombosi szivattyútelep, így friss víz jut a bácskai vízrendszer északi részébe, vagyis a Ferenc-csatornába. Igor Kolaković, a Vajdaság Vizei Közvállalat igazgatója szerint a következő napokban enyhe vízszintemelkedés várható, ezt azonban újabb apadás...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:32 ]
Vajdaságban ma tetőzik a hőhullám: Bácskában és Bánátban vörös meteorológiai riasztás van érvényben, a hőmérséklet helyenként megközelítheti a 40 fokot. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) előrejelzése szerint szerdától átmeneti enyhülés várható, de a hétvégén ismét 35 fok fölé emelkedhet a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó