Vajdaság
Nagybecskerek: Szili Katalin volt a vendége a Találkozások az Úri utcában sorozatnak
Betűméret:             

A nagybecskereki Petőfi MME-ben újraindított, Találkozások az Úri utcában című est vendégeként üdvözölhették ma Szili Katalint, a Magyar Országgyűlés volt elnökét, miniszterelnöki megbízottat.

Klemm József, a találkozások-sorozat egyik megálmodója elmondta, azt tervezték, hogy olyan személyeket hoznak el, akiknek van mondandójuk a külhoni magyarságnak, elsősorban pedig a szórványmagyarságnak, mint amilyen a nagybecskereki magyarság is.

- Azt hiszem, hogy ma sikerült néhány témát érintenünk, egyebek között azt is, hogy a vajdasági és általában a külhoni magyarság mire számíthat az anyaországtól, mi változott az elmúlt 17 évben, hiszen szinte napra pontosan 17 évvel ezelőtt hozták meg azt a tragikus döntést, amely szétszabdalta újra a magyar nemzettestet. Az érdekelt bennünket most a Szili Katalinnal folytatott beszélgetés során, hogy mire számíthat a külhoni magyarság az anyaország részéről, mit tesz az anyaország a kétoldali kapcsolatokban, tehát a külhoni magyarság és az anyaország tekintetében, de ugyanígy mit tesz az anyaország annak érdekében, hogy az Európai Unión belül is ezt a kérdést napirenden tartsák - nyilatkozta Klemm József.

Szili Katalin örömmel fogadta a meghívást, mert igencsak fontosnak tartja, hogy az anyaországban tudniuk kell arról, a határtól mintegy 120 kilométerre levő nagybecskereki magyarságot milyen kérdések foglalkoztatják, hogy milyen a jövőképük, hogyan képzelik el egyébként a magyar közösség megmaradását ezen a tájon.

-Nagyon fontos egyrészről arról beszélni, hogy Európa egyáltalán hogyan képzeli ma a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek jövőjét. Ebből a szempontból számunkra egy fontos kérdés az, hogy Szerbia minél előbb az Európai Unió teljes jogú tagja legyen. És ez jót tenne nekünk is, hiszen jó példát tudna mutatni azzal Szerbia, hogy a Vajdaságban tud olyan önigazgatást, önrendelkezést biztosítani nemzeti közösségeknek, amelyek a széles körű kulturális autonómiát, sőt más tipizálások szerint mondhatjuk azt, hogy egy adminisztratív autonómiát biztosítanak a közösségnek, hiszen oktatási, kulturális, média és finanszírozási kérdésekben és intézmények kérdésében önállóan dönthetnek. A másik fontos kérdés számunkra az, hogy minden magyar számít, hiszen bárhol él a világban ma a magyarság, akár diaszpórában, akár szórványban, akár határon kívül tömbben, nagyon fontos a magyarság jövője, identitás megőrzésének a lehetősége.

A beszélgetés előtt, ráhangolódásként Molnár Zoltán színművész a Szeretnék néha visszajönni még című versösszeállítással lépett a közönség elé.

A Találkozások az Úri utcában legközelebbi estje a karácsonyi ünnepeket idézi majd.

Kónya-Kovács Otília
Csantavéren továbbra is tilos ivásra használni a vezetékes vizet, miután a rendszeres ellenőrzés során mikrobiológiai szennyeződést mutattak ki az egyik mintában. A Szabadkai Közegészségügyi Intézet szerint az új mintavétel eredménye kedden várható. Csantavéren továbbra sem iható a vezetékes víz, miután a rendszeres...
2026. JÚNIUS 29.
[ 19:10 ]
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke levélben gratulált Kollai Istvánnak, akit a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkárává neveztek ki. A VMSZ elnöke a vajdasági magyar közösség nevében is eredményes munkát kívánt, és...
2026. JÚNIUS 29.
[ 18:47 ]
Az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság másodfokú ítéletében húsz év börtönre ítélte azt az óvodai pedagógiai asszisztenst, akit a hódsági óvodában gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt vontak felelősségre. Az elsőfokú ítéletet ezzel megváltoztatták, és a vádlott a kiszabható legsúlyosabb...
2026. JÚNIUS 29.
[ 17:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó