Vajdaság
Magyarkanizsa: Új pótkocsi a tangazdaságnak
Betűméret:             

A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság támogatásának köszönhetően egy új traktorpótkocsit tudott beszerezni a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont tangazdasága számára. A csütörtök délelőtti átadáson többek közt megjelent Ótott Róbert, a titkárság titkárhelyettese, Petar Samolovac segédtitkár, illetve Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester is.

Felszereltség szempontjából a tangazdaság számára nagyon sokat jelent ez az új pótkocsi, mondta Sterbik Ildikó, az iskola igazgatója.

“2017 óta a tartományi pályázatokon mindig sikeresen pályáztunk, rengeteg gépet és kapcsolható eszközt tudtunk felújítani. Egyedül a pótkocsi hiányzott egyrészt a terménybetakarításhoz, másrészt a diákok gyakorlati oktatásához. A többi pótkocsink 30-40 éves, úgyhogy, most nagyon örülünk az újnak” - fogalmazott az igazgató, aki szerint az elkövetkező években tovább szeretnék korszerűsíteni az oktatást.

“Nagyon szeretnénk még egy-két eszközt kicserélni, több fóliát beindítani, valamint a drónok a mezőgazdaságban címszó alatt tudnánk lépni esetleg nagyokat” - mondta Sterbik Ildikó.

A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság nagyon fontosnak tartja a korszerű oktatás biztosítását, mondta Ótott Róbert titkárhelyettes.

“El kell mondani, hogy évről évre jelentetünk meg olyan pályázati kiírást, amely a mezőgazdasági szakközépiskolák gyakorlati oktatásában használatos eszközeinek fejlesztését irányozza elő. Az idei évben 26 millió dináros keretösszeggel írtunk ki pályázatot, s a Beszédes József Szakközépiskola is sikeresen pályázott, 1,6 millió dináros vissza nem térítendő támogatást kapott egy pótkocsi megvásárlására. Fontos ez azért is, mert a gyakorlati oktatásban arra törekszünk, hogy a diákjaink minél korszerűbb eszközöket tudjanak használni. Ezen iskolafalak mögül kerülnek ki a jövő szakképzett mezőgazdászai, akikre a vajdasági agráriumnak nagyon nagy szüksége van, ezért is fontos a korszerűsítés. Arra biztatom nemcsak ezt a középiskolát, hanem Vajdaság összes mezőgazdasági iskoláját is, hogy minden évben pályázzanak, éljenek a lehetőséggel, mert csak így, együttes erővel tudjuk olyan szintre emelni a középiskoláink eszközparkját, amilyent ők megérdemelnek. Az idei évben összesen 13 oktatási intézményt tudtunk támogatni, közülük a Mezőgazdasági Kar, amely minden évben támogatást kap, illetve a további 12, Vajdaság területén működő mezőgazdasági szakközépiskola is sikeresen pályázott.

Új, modern eszközökhöz hozzájutnak-e az iskolák? Például drónokhoz - kérdeztük Ótott Róbertet. Válaszában elmondta, hogy eddig még nem fogalmaztak meg ilyen jellegű igényt az iskolák.

“Tudni kell, hogy folyamatosan kommunikálunk velük, s megpróbáljuk minden évben az igényeik szerint formálni a pályázati kiírásainkat. Most alakul át lassan a mezőgazdaságban használatos technológia. Nagyon gondolkozunk azon, hogy nemcsak a mezőgazdasági középiskoláknak, hanem egyéb más pályázatokon a vajdasági gazdáknak is lehetővé tesszük, hogy dróntechnológiát vagy más modern eszközöket meg tudják vásárolni” - mondta Ótott Róbert.

Németh Ernő
Csantavéren továbbra is tilos ivásra használni a vezetékes vizet, miután a rendszeres ellenőrzés során mikrobiológiai szennyeződést mutattak ki az egyik mintában. A Szabadkai Közegészségügyi Intézet szerint az új mintavétel eredménye kedden várható. Csantavéren továbbra sem iható a vezetékes víz, miután a rendszeres...
2026. JÚNIUS 29.
[ 19:10 ]
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke levélben gratulált Kollai Istvánnak, akit a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkárává neveztek ki. A VMSZ elnöke a vajdasági magyar közösség nevében is eredményes munkát kívánt, és...
2026. JÚNIUS 29.
[ 18:47 ]
Az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság másodfokú ítéletében húsz év börtönre ítélte azt az óvodai pedagógiai asszisztenst, akit a hódsági óvodában gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt vontak felelősségre. Az elsőfokú ítéletet ezzel megváltoztatták, és a vádlott a kiszabható legsúlyosabb...
2026. JÚNIUS 29.
[ 17:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó