Várja az elsőéveseket Zentán a MATE
Betűméret:
Meghosszabbították a jelentkezéseket a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Zentai Konzultációs Központjában. A jövőbeni hallgatók így jövő hétfőig, szeptember 5-éig jelentkezhetnek az egyetem által kínált szakokra.
Az alapképzésen belül a hallgatók kertészmérnök, valamint mezőgazdasági mérnök szakra jelentkezhetnek, mesterképzéseket pedig kertészmérnöki és vidékfejlesztési agrármérnöki szakon indítanak.
A felsőoktatási intézményben a magyarországi egyetemi tanárok mellett mellett vajdasági helyi konzulens oktatók is tanítják a diákokat, ezúttal figyelembe véve a helyi specifikumok fontosságát is.
Mintegy 5600-an vettek részt az Egyetemista Mozgalom újvidéki kampánynyitó rendezvényén – közölte a Nyilvános Rendezvények Archívuma.
A szervezet egy drónfelvétel alapján készített becslést a résztvevők számáról. Közlésük szerint 18 órakor mintegy 5600 ember tartózkodott a rendezvény helyszínén. A létszámot a...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 12:14 ]
Változóan felhős, de továbbra is meleg idő várható Vajdaságban. A délutáni óráktól észak és nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, estétől pedig többfelé esőre, záporokra, helyenként zivatarokra is számítani lehet.
Gyenge, helyenként mérsékelt északnyugati szél várható. A nappali csúcshőmérséklet...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 8:30 ]
Az Egyetemista Mozgalom Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színház előtt szervezte meg első választási kampányrendezvényét, amelyen bemutatták az Egyetemista lista több képviselőjelöltjét is. A felszólalók szerint az október 25-i rendkívüli parlamenti választás lehetőséget kínál arra, hogy politikai változás induljon el...
2026. SZEPTEMBER 10.
[ 18:41 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

