Vajdaság
Délvidéki Háló Közösség régiós találkozója volt Muzslyán
Betűméret:             

A muzslyai Emmausz Fiúkollégiumban tartották meg a Délvidéki Háló Közösség régiós találkozóját, amelyre mintegy 70 érdeklődő érkezett Vajdaság csaknem húsz településéről, de voltak budapesti részvevők is.

A pénteken szentmisével indították a rendezvényt, majd szentségimádásra került sor és zenei áhitat is volt, ezt Ellias Ohoiledwarin SVD atya vezette.

A találkozó második napján a 33 éves Háló mozgalomról értekezett Schön György, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagja, azt követően pedig Nevelős Gábor jezsuita szerzetes, a budapesti Jezsuita Szent Ignác Kollégium rektora tartott előadást, mégpedig Imádság és munka a természetben címmel, illetve Átfogó ökológia Ferenc pápa szerint alcímmel, illetve a Teremtések könyvéből vett mottóval "művelje és őrizze". Az előadást kiscsoportos beszélgetések követték, amelyen a tagok a hallottakat fejtegették. A délután alkalmával választható programok voltak, a kézműves műhelyt Torjai Zita Katalin oktató vezette, míg a hangszerbemutatót Micsik Béla népművész tartotta.

Egy kultúrműsor zárta az estet, illetve a Háló-találkozót, amely keretében fellépett a Muzslai Petőfi Sándor MME-ből a citerazenekar és a Cickafark énekcsoport.

Kónya-Kovács Otília
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt a nemzeti tanácsi választásokon soha nem indult, mert nélkülözi a tényleges autonómia ismérveit. Lényegében a VMSZ politikai transzmissziója, olyan, kis túlzással, mint a Népfront volt a kommunizmus háború utáni éveiben, nyilatkozta a Vajdaság Mának Csorba Béla. A VMDP elnöke ugyanakkor...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 20:13 ]
Változékonyan felhős, meleg idő várható szombaton Vajdaságban, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint az északi és északkeleti szél gyenge, helyenként mérsékelt lesz. Újvidéken túlnyomóan napos és meleg időre lehet számítani, napközben időnként...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 8:58 ]
Pénteken a kora esti órákban megérkeztek Nagybecskerek központjába azok az egyetemisták, akik a választási kampány részeként az Alkotmány őrzői elnevezésű kerékpártúrán vesznek részt. A Szabadság téren polgárok fogadták őket, a városháza előtt pedig tapssal, ovációval és zenés programmal várták a...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 7:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó