Vajdaság
Idén is folytatódik Magyarkanizsán a Vegán főzőkör 
Betűméret:             

Viszonylag nagy érdeklődés övezi Magyarkanizsán a Vegán főzőkör rendezvényeit. Nemcsak helybeliek látogatnak el egy-egy foglalkozásra, hanem érkeznek résztvevők a környező településekről is. A szervezők viszont az hangsúlyozzák, nem a tömegesség a fő szempont, hanem az, hogy az információk azokhoz jussanak el, akiknek arra a legnagyobb szükség van, hogy egészégüket meg tudják őrizni.

Az Eleki Életmódközpont és a Kuckó Magyarkanizsa Község Nagycsaládosainak Egyesülete idén is havonta szervez majd előadásokat. Ezek témáiról kérdeztük Meggyesi Hajbel Anikó szervezőt.

- Továbbra is folytatódnak havi szinten ezek a találkozók, de most inkább előadásokat szervezünk majd az egészségről, nem a főzésen lesz a hangsúly tehát, hanem azon, hogy hogyan tudjuk egészséges táplálkozással a különféle betegségeket megelőzni vagy ha már kialakultak, akkor azok kezeléséhez hozzájárulni.

Milyen témák lesznek az elkövetkező időszakban konkrétan?

- A januári témánk: Természetes gyógymódok a húgyúti problémákra. Ezt az előadást ma, január 19-én szervezzük meg a Művészetek Házában 17 órától. Előadóink az Eleki Életmódközpont szakemberei, Somogyi Magdolna és Somogyi Lehel. Februárban az időskori demenciáról lesz szó. Összedolgozunk a magyarkanizsai nyugdíjasok egyesületével is, s figyelembe vesszük témakörökre vonatkozó igényeiket. Márciusban főzni fogunk, visszatérünk a korábbi koncepciónkhoz. Tavaszi zöldségekből készítünk majd finomságokat. Elmondom azt is, hogy a nyár folyamán a hagyományos Tisza-menti táborunkat is megtartjuk majd.

Az előadások azzal foglalkoznak tehát, hogy hogyan élhetünk egészségesen, de vajon mennyibe kerül egészségesen élni?

- Tudjuk, hogy most minden élelmiszer ára emelkedett, így az alapélelmiszerek is valamennyire megdrágultak. Fontos viszont az, hogy ha a megszokott élelmiszerek közül valamit elhagyunk, s helyette valami újjal próbálkozunk, akkor nem duplán költünk, egyébként is az alapélelmiszerek még most is jó áron beszerezhetőek.

Az előadásoknak van egy vezérfonala is, pont ez, hogy egészséges táplálékokat fogyasszunk.

- Így van. A betegségek megelőzése szempontjából is éppen ez volna a fontos, hogy ha egészségesen táplálkozunk, akkor talán nem alakulnak ki a szervezetben az olyan alapbetegségek, mint a magas vérnyomás vagy a magas vércukorszint. Viszont, ha már kialakultak, akkor is az a megoldás, hogy egészséges életmóddal és egészséges étkezéssel, mozgással segíthetjük a gyógyulást.

Említette, hogy milyen témák feldolgozását tervezik tavaszig. Mennyire tudják figyelembe venni a polgárok igényeit? Vannak-e ilyen megkeresések?

- Már egy ideje csak ez a vezérfonal a szervezéskor. Kérdőíveket osztunk ki, figyelembe vesszük a különféle igényeket.

Egyébként mekkora az érdeklődés az előadások iránt?

- Átlagban 30 résztvevőnk van. A táborokba többen szoktak jelentkezni. A téli időszakban is több résztvevőnk van. Ahogy beköszönt a tavasz, a jobb idő, akkor picit lecsökken a közönségszám, viszont nem mindig a nagy létszám a fontos, hanem az, hogy azokhoz jussanak el az információk, akiknek azokra tényleg szükségük van.

A magyarkanizsai Vegán főzőkör előadásaira a belépés díjtalan, s mindenkit szívesen látnak kortól, nemtől függetlenül.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
A jó
2023. JANUÁR 20. [ 8:43 ]

A jó szándék üdvözlendő. Azonban az egészséges táplálkozást annál látom, aki pl. tanyán él, es azt eszi, ami udvarából, kertjéből kerül az asztalra. Ha boltba és piacra jársz, felejtsd el az egészet.


Délben az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a XI. Vajdasági Vágta a szabadkai lóversenypályán. Az esemény ünnepélyes megnyitóján Bunford Tivadar, a Haló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány elnöke elmondta, hogy a lovasok ne ellenfeleket lássanak egymásban hanem sporttársakat. A Pannon RTV kérdésére dr. Pásztor...
2023. MÁJUS 27.
[ 13:20 ]
A burnout (kiégési) szindróma felismerése, megelőzése és kezelése címmel tartott foglalkozást pedagógusok számára pénteken a magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ. Az előadókkal, illetve Jerasz Anikóval, a Központ megbízott igazgatójával beszélgettünk a programról. Jerasz Anikó elmondta,...
2023. MÁJUS 26.
[ 18:11 ]
Magyarkanizsán, a polgármesteri kabinetben péntek délelőtt ünnepélyesen aláírták a helyi szintű nemi egyenjogúsági európai alapokmányt (Európai charta a nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről a helyi életben), amit a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület március 31-én fogadott el. Miután a polgármester...
2023. MÁJUS 26.
[ 15:55 ]
Beolvasás folyamatban