Vajdaság
Magyarkanizsai megemlékezések a 48-as forradalom évfordulója alkalmából 
Betűméret:             

Magyarkanizsa önkormányzata minden évben megemlékezik az 1848-as forradalomról és szabadságharcról. Ahogy az elmúlt években, úgy most is március 14-én kerül sor a megemlékezésre. Ennek programját alkalmi sajtótájékoztatón Vranić Váradi Lívia, a szervezőbizottság tagja ismertette. Elmondta, hogy a megemlékezés része a temetői koszorúzás, de természetesen kulturális tartalmakkal is igyekszik az önkormányzat minden évben kedveskedni az érdeklődőknek.

Március 14-én, kedden, délután fél 5-kor a Nagytemetőben, a kápolnánál kerül sor az első ünnepi programelemre, a koszorúzásra és megemlékezésre. Történelmi összefoglalót Kávai Szabolcs helytörténész, történelemtanár mond, s itt sem maradnak el a kulturális programok, a Cnesa szavalókörének a tagjai mutatkoznak be.

17 órakor Márciusi ifjak címmel kiállításmegnyitóra kerül sor a Dobó Tihamér Képtárban. Egy nem mindennapi tárlatról van szó. A szervezőbizottság úgy döntött, hogy összegyűjti, összefogja azokat a fiatalokat, akik középiskolások, vagy már befejezték a középiskolát, s képzőművészettel foglalkoznak. Nekik ad teret a szervezőbizottság a nemzeti ünnep apropóján, hogy bemutatkozzanak alkotásaikkal a galériában. A kiállítók névsora: Ágoston Zsófia, Frank Regina, Gubi Anna, Káplár Flóra, Kovács Viktória, Sóti Liliána, Szabó Fruzsina, Szalma Antónia és Zsámboki Zsóka, akik a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulói. Kiállít továbbá Bálint Eszter, Losonc Edina, Valkay Tardos, Végső Vivien és Tigyi Vörös Viktória, akik már művészeti akadémián tanulnak tovább. Ők 14-en vállalták, hogy eleget tesznek a felkérésnek, s megörvendeztetik az érdeklődőket az alkotásaikkal. Ők a mi márciusi ifjaink. A kiállítást Gubik Korina festőművész nyitja majd meg, aki a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanára, a képzőművészeti tagozat szaktanára. A tárlatmegnyitó keretében sor kerül egy performanszra a Cnesa szavalókörének tagjainak előadásában, mondta Vranić Váradi Lívia.

A kiállításmegnyitás után minden érdeklődőt várnak a Művészetek házában. Este 6 órakor kezdődik majd a Szabadságharc elnevezésű színpadi játék, amit Tóth Péter Lóránt és Kálló Béla állítottak színpadra. Tóth Péter Lóránt Pro Cultura Hungarica díjas versvándor, Kálló Béla pedig Jászai Mari-díjas színművész. Ez az előadás sokak számára ismerős lehet, ugyanakkor Magyarkanizsán még nem volt alkalma a közönségnek látnia. 2018-ban volt a darab ősbemutatója. Egy dokumentarista drámáról van szó, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy levelezésekből és korabeli forrásokból állították össze a szöveg 90 százalékát, így fikcióra és kreativitásra nagyon kis lehetőség maradt. Így tényleg korhű képet kaphatunk Arany János és Petőfi Sándor barátságáról. A két költőóriás barátsága éppen a forradalom és szabadságharc éveiben, 1848-ban és 49-ben bontakozott ki. Két szögesen ellentétes, egymástól eltérő világnézetű emberről van szó, ez a tűz és a víz találkozása. Az ő történetük arra tanít bennünket, hogy egymásban nem a különbözőségeket kell keresni, és nem kell elítélni a másként gondolkozást, hanem egymást támogatva tudunk előre haladni. Azt hisszük, hogy ismerjük Arany Jánost és Petőfi Sándort. A költészetüket lehet, hogy ismerjük, de ez a darab, a Szabadság nem a költészetük felől közelíti meg a két költőóriást, hanem a barátságuk alapján, s annak köszönhetően, hogy betekintést nyerünk a forradalmat megelőző hétköznapjaikba, kibontakoznak előttünk a történelmi események is.

2018 óta minden helyszínen a közönség elragadtatással fogadta a darabot, s Vranić Váradi Lívia biztosabban, hogy így lesz ez Magyarkanizsán is, ahol minden érdeklődőt várnak minden 1848-as programra kedden, március 14-én.

Németh Ernő
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó