Vajdaság
Újra életre kelt a magyarkanizsai Népkert 
Betűméret:             

Erzsébetliget, Nagypark, Népkert. Több neve is volt az elmúlt egy évszázadban ennek a helynek Magyarkanizsán. Egykoron messze földön híres volt, mára azonban sokat veszített egykori reprezentatív külsejéből. Látogatója is egyre kevesebb, esetleg csak a gyógyfürdő vendégei pihennek meg a padjain, a helybeliek ritkán sétálnak le oda, inkább a Tisza-partot választják. Igaz, látnivaló sem nagyon van ma már a parkban.

A liget ikonikus épülete, a minden kanizsai számára nosztalgikus emlékeket idéző Vigadó, jelenleg romos állapotú. Az egykori impozáns épület elveszítette díszes ácsolt homlokzatát, csak csupasz falai meredeznek. A kanizsaiak hosszú évek óta várták, hogy valami történjen, bizakodtak, hogy nem lesz az enyészeté az oly fontos műemlék. Tavaly megtörtént végre a csoda és a Művelődésügyi Minisztérium jóvoltából elkezdődhetett az épület felújítása, mely várhatóan az elkövetkező 3 éven keresztül folytatódni fog, olvasható a Re-Park csapatának ismertetőjében az egyik közösségi oldalon.

Néhányan ugyanis úgy gondolták, érdemes a Népkert felújításának ötletével foglalkozni. Azt pedig, hogy milyen legyen az új park, úgy képzelték, hogy a polgárok mondják meg. Ennek céljából szervezték meg azt a szombati pikniket, amely keretében kérdőíveken kérték ki a polgárok véleményét.

Szombaton egy napra ismét életre kelt a liget. Érdekes programokkal készültek a szervezők. Volt játékos családi vetélkedő, kincskeresés, bábelőadás a gyerekeknek. Helytörténeti előadásokra is sor került a Népkerthez kapcsolódó témákkal. Resóczki Vázsonyi Csilla, Forró Lajos, Fejős Sándor, Valkay Zoltán meséltek a korabeli társadalmi életről, a park kertészéről, a kert létrehozásának részleteiről.

A Re-Park kezdeményezés koordinátora Sáfrány Túrú Ágnes okleveles növényorvos elmondta, hogy ma már teljesen mások a klimatikus viszonyok, mint amik voltak 100 évvel ezelőtt. A telepítendő növényi fajokat, fákat tehát a mostani körülményeknek megfelelően kell kiválogatni.

A szombati közösségi piknik résztvevői örömmel fogadták a kezdeményezést, hogy leheljenek új életet a Népkertbe. Üdvözlik a szándékot, hogy újjá akarják építeni az egykori Vigadót. Vélemények szerint nem kell attól tartani, hogy nem tudják tartalommal megtölteni az épületet, illetve annak teraszát. Hatalmas attrakciója lenne a településnek a Vigadó újjáéledése, vélik. Sokan megállapították, hogy a park már jelen formájában is hangulatos, kellemes az ott tartózkodás.

A szombati pikniken sokan kitöltötték a kérdőívet, a szervezők azonban azok véleményére is kíváncsiak, akik nem tudtak ott lenni az eseményen. Ők itt kitölteni a kérdőívet.

Németh Ernő
Vajdaságban ma változóan felhős időre lehet számítani, a délelőtti órákban hosszabb napos időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 26 fokot. A következő napokban is folytatódik a meleg időjárás. A hétvégén többnyire napos idő várható, a hőmérséklet pedig 13 és 27 fok között alakul. Hétfőn...
2026. MÁJUS 22.
[ 7:55 ]
Patkányok jelentek meg az újvidéki Fertőző Betegségek Klinikáján, emiatt pedig lezárták az intézmény két épülete közül az egyiket az Újvidéki Klinikai Központ keretében. Az alkalmazottak szerint azután döntöttek az épület lezárásáról, hogy egy konyhai dolgozót megharapott egy patkány – írja a Danas. A...
2026. MÁJUS 21.
[ 20:04 ]
A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki a Szerbiai Korridorok kérelmére a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út építését megelőző előkészítő munkálatok elvégzésére – közölte a CEOP portál. A gyorsforgalmi út a...
2026. MÁJUS 21.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó