Vajdaság
Légtisztítót kaptak magyarkanizsai intézmények 
Betűméret:             

Újabb légtisztító berendezéseket biztosított a magyarkanizsai önkormányzat újabb községi intézményeknek, szervezeteknek, olyanoknak, amelyek közösségi helyiségeiben sok ember megfordul.

Az akció harmadik köre kapcsán Tomin Zoran környezetvédelemmel megbízott tanácstag nyilatkozott a sajtónak, illetve átadta a berendezéseket az intézmények vezetőinek.

Ezúttal nyolc légtisztító került átadásra. A Magyarkanizsai Egészségháznak közülük kettő jut azzal, hogy az egyiket a horgosi gyermekrendelőbe kell, hogy elhelyezzék. A Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény négy berendezést kap, a magyarkanizsai moziterembe és a horgosi művelődési házba két-két légtisztítót helyeznek majd el. A Vöröskereszt is kap egy gépet, amit a nyugdíjasok klubjában állítanak fel, illetve a Szociális Központba is jut majd egy.

Tomin Zoran elmondta, hogy az önkormányzatok, amikor a természetvédelemről van szó, általában fásításban gondolkodnak. Magyarkanizsa sokkal kreatívabb. Az elmúlt időszakban légtisztítót és víztisztító berendezéseket adományoztak az intézményeknek. A gépek önkormányzati tulajdonban vannak, amit az intézmények használatra megkapnak. A mostani projekt során kiosztott berendezések értéke egymillió dinár.

A tervekről Tomin Zoran elmondta, hogy a központi szeméttelepet szeretnék majd szanálni az elkövetkező időszakban.

Németh Ernő
A tartományi kormány 42 millió dinárt különített el a szabadkai Bunyevác Ház felújításának folytatására, amely a bunyevác nemzeti kisebbség nemzeti tanácsának székhelye. A tartományi kormány 2023-ban Szabadka városával együttműködve támogatta az épület megvásárlását, így a bunyevác nemzeti tanács két...
2026. JÚLIUS 1.
[ 15:32 ]
Minden magyarországi kormánnyal arra törekedtünk, hogy a határon túli magyar közösség, a mi esetünkben a vajdasági magyar közösség intézményeinek működtetése és jogérvényesítése érdekében egy normális kapcsolat, egy párbeszéd alakuljon ki, és lévén, hogy 1996-tól mindezen magyarországi kormányok működése alatt...
2026. JÚNIUS 30.
[ 17:42 ]
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó