Vajdaság
Gázkazán vásárlására pályázhatnak a zentaiak
Betűméret:             

A zentai polgárok a holnapi naptól jelentkezhetnek a gázkazánok beszerzését támogató pályázatra.

Lőrinc Király Lívia környezetvédelmi szakmunkatárs hírportálunknak elmondta, hogy az 1 millió 680 ezer dinár összértékű pályázatot az egyéni forrásokból származó levegőszennyezés csökkentése érdekében írták ki, hogy a zentaiak közül a szilárd, illetve a kőolaj alapú fűtési módszerekről mind többen áttérjenek a gázzal történő fűtésre.

A környezetvédelmi szakmunkatárs elmondta azt is, hogy az elnyert pénzösszeget kizárólag gázkazánok vásárlására fordíthatják a nyertes pályázók. Ezek beszerelésére, illetve a gázenergia bevezetésére nem költhetik el ezt a támogatást. E mellett a község a gázkazán árának 70 százalékát biztosítja, a maradék 30 százalékot pedig a pályázónak kell előteremtenie. Egy fizikai személy a pályázaton keresztül legfeljebb 84 ezer dinárt nyerhet.

A pályázatokat pontozásos rendszer alapján bírálják el, és a pályázóknak mellékelniük kell a községi adó befizetését bizonyító igazolást is, amelyet a községi adóosztályon kérhetik ki a kérelmezők.

A pályázók bármelyik gázkazánokat forgalmazó cégtől vásárolhatnak, illetve kérhetnek előszámlát, azzal, hogy a kérelmek elbírálását követően hármas szerződést írnak alá, a pályázaton elnyert összeget pedig a gázkazán beszerelése után utalják át a gazdasági személy folyószámlájára.

A pályázati kiírás, a kitöltendő űrlap, illetve a szükséges dokumentumok listája holnaptól Zenta község hivatalos honlapján is elérhető lesz, e mellett pedig a Zentai Közigazgatás ügyfélfogadó irodájában is kikérhető lesz. A pályázat határideje 2024.június 28.

Horváth Zsolt
A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Csantavéren továbbra is tilos ivásra használni a vezetékes vizet, miután a rendszeres ellenőrzés során mikrobiológiai szennyeződést mutattak ki az egyik mintában. A Szabadkai Közegészségügyi Intézet szerint az új mintavétel eredménye kedden várható. Csantavéren továbbra sem iható a vezetékes víz, miután a rendszeres...
2026. JÚNIUS 29.
[ 19:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó