Vajdaság
Magyarkanizsa: 8+3 IPA-program  
Betűméret:             

Az elkövetkező 2-3 évben 11 határokon átnyúló IPA-együttműködési program fog megvalósulni Magyarkanizsa község területén. E 11 programból 8 kötődik a magyar-szerb Interreg együttműködéshez és 3 a román-szerb határokon átnyúló együttműködéshez, hangzott el ma délelőtt a magyarkanizsai városházán, ahol Fejsztámer Róbert polgármester és programokat megvalósító civil szervezetek, intézmények vezetői beszéltek a sikeres pályázatok tartalmáról, a célokról.

A projektek összértéke megközelíti a 4,5 millió eurót, összegezte Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester:

- Ha tudjuk, hogy az önkormányzat éves költségvetése nagyjából 11 millió euró, akkor rögtön látjuk a projektek pénzügyi nehézségét, hiszen minden egyes EU-s pályázat előfinanszírozott. Amellett, hogy 11 százalékos önrészt kell, hogy biztosítson az önkormányzat a területén lévő civil szervezeteknek, intézményeknek, hiszen nemcsak az önkormányzat nyerte meg ezeket a pályázatokat, hanem különféle szervezetek is, ez a 15 százalékos önrész már önmagában 80 millió dinár körüli, s ez mellé igyekszünk pénzügyi hátteret és biztosítékot is adni, hogy a projekteket valóban meg lehessen valósítani. Bízom benne, hogy 2-3 év múlva az összes projektről el tudjuk majd mondani, hogy sikeresen megvalósultak a község 5 helyi közösségének a területén - mondta a polgármester, majd ismertette a 11 projektet.

1. JERICO – Magyarkanizsa község projektje – Közös erőfeszítések a kockázatmegelőzés és a katasztrófavédelem határokon átnyúló koordinációja érdekében: 2.410.000 euró. (Tűzoltó járművek beszerzése, tűzoltó felszerelések beszerzése 46 vajdasági önkéntes tűzoltó egyesületnek, a horgosi tűzoltó laktanya felújítása és kibővítése, képzések, rendezvények.)

2. AFALL – Magyarkanizsa község projektje – Atlétika mindenkinek: 503.938 euró. (Atlétika pálya építése, Atlétika mindenkinek kézikönyv kiadása, képzések, rendezvények.)

3. BEST WASTEWATER – a horgosi Tisza Menti Vizművek projektje - Szennyvíztisztítás határokon átnyúló együttműködés a Tisza folyónál: 277.200 euró. (Speciális jármű beszerzése mely a szennyvíz ellenőrzésére, rögzítésére szolgáló eszközökkel kamerákkal és informatikai eszközökkel van felszerelve.)

4. COOLSCHOOL – a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ projektje - Hátrányos helyzetű és roma tanulók iskola utáni programjainak együttműködése: 99.415 euró. (Iskolakiegészítő program gyengébb képességű gyerekeknek, épületfelújítás, eszközbeszerzések.)

5. INTER PINGPONG IN SCHOOLS – a horgosi Asztalitenisz klub projektje – Határon átnyúló iskolai asztalitenisz program folytatása fogyatékos és ép tanulók részvételével: 42.966 euró. (Sportesemények szervezése, eszközbeszerzés. Fő cél az utánpótlás nevelés.)

6. PARKS4ALL - a Wemsical Szerbia Ifjúsági és kulturális egyesület projektje – A magyar és szerb kulturális terek erősítése a fenntartható turizmus érdekében a közterületi zöldterületeken: 79.230 euró. (Kulturális képzések és események megvalósítása.)

7. CASTLE -a Cinema Filmműhely projektje - Építészeti jelentőségű keresztutak: A vajdasági és dél-alföldi épített örökség transznacionális tanulmányozása és felfedezése: 142.106 euró. (A vajdasági Bánság, valamint a magyarországi Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyék várainak és erődítményeinek kulturális és történelmi értékeinek népszerűsítése és megőrzése.)

8. JOURNEY – a Vajdaság Kutatóközpont Egyesület projektje - Szent utazások: A szerb-magyar határvidéken: Vallási digitális felfedezés: 52.980 euró. (A határmenti régió vallási örökségének feltárása, digitalizálása.)

9. PREVENT – az oromi Önkéntes tűzoltó egyesület projektje - Megelőzés és katasztrófavédelem határokon átnyúlóan: 440.235 euró. (Tűzoltó jármű beszerzése, eszközbeszerzés, képzések.)

10. AVANTUR BANAT - a Mozgalom Kispiacért Egyesület projektje - A Bánát régió természeti értékeire épülő kalandturizmus fejlesztése: 267.681 euró. (Turisztikai Információs Központ és szálláshely kialakítása és Quad pálya építése Kispiacon.)

11. SOLUTION – a Magyarkanizsa község vállalkozóinak általános egyesülete projektje - Közös megoldások a határokon átnyúló munkaerőpiac számára: 199.853 euró. (Oktató központ felújítása és eszközbeszerzése, képzések, oktatóanyagok készítése.)

Fejsztámer Róbert polgármester hangsúlyozta, hogy a projektekhez kapcsolódó aktivitások túlmutatnak a község határain, így a szélesebb régió polgárai is hasznát látják majd ezeknek a programoknak.

Németh Ernő
Stabil állapotban van az a 26 éves fiatalember, akit ma lőttek meg Újvidéken – közölte a Vajdasági Klinikai Központ. A tájékoztatás szerint a sérült jobb combját érte lövés. A sürgősségi központba érkezésekor eszméleténél volt, kommunikált és a keringése is stabil volt. A lövöldözés valamivel délután...
2026. JÚLIUS 1.
[ 19:16 ]
A tartományi kormány 42 millió dinárt különített el a szabadkai Bunyevác Ház felújításának folytatására, amely a bunyevác nemzeti kisebbség nemzeti tanácsának székhelye. A tartományi kormány 2023-ban Szabadka városával együttműködve támogatta az épület megvásárlását, így a bunyevác nemzeti tanács két...
2026. JÚLIUS 1.
[ 15:32 ]
Minden magyarországi kormánnyal arra törekedtünk, hogy a határon túli magyar közösség, a mi esetünkben a vajdasági magyar közösség intézményeinek működtetése és jogérvényesítése érdekében egy normális kapcsolat, egy párbeszéd alakuljon ki, és lévén, hogy 1996-tól mindezen magyarországi kormányok működése alatt...
2026. JÚNIUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó