Vajdaság
Vajdaság mosolyából még nem sokat látunk: Ezzel a tempóval évtizedekig épülhet
Betűméret:             

Hamarosan két éve lesz annak, hogy 2023 decemberében, a választási kampány hevében, ünnepélyesen bejelentették a Zombor és Kikinda közötti gyorsforgalmi út építésének kezdetét. A könnyű, sík terepen villámgyors haladásra lehetett számítani – ehelyett több mint 600 nap után mindössze néhány kilométernyi előkészítő munka nyomai láthatók. Úgy tűnik, a síkságon nincsenek ugyan akadályok, a bürokrácia és a politika mezején viszont annál inkább.

Az utolsó hivatalos hírek még áprilisból származnak. Akkor a minisztérium közölte, hogy az első 8,3 kilométeren zajlanak a munkálatok: itt-ott már megtörtént a tereprendezés és a humusz eltávolítása, máshol töltésépítés is kezdődött, egy szakaszon pedig a távvezetékek áthelyezését végezték. A kivitelezés állása ekkor 35 százalék körül járt – de csak az első szakaszon, az összesen kilenc szakaszból, írja a soinfo.org.

A többi szakaszon továbbra is jogi viták, rendezetlen tulajdonviszonyok és hiányos tervek hátráltatják a munkát. Az állam 800 millió dinárt különített el a kisajátításokra, de a folyamat csigalassúsággal galad. Környezetvédelmi hatástanulmány pedig eddig mindössze a harmadik szakaszra készült.

Ha ez a tempó marad, a 185,5 kilométer hosszú gyorsforgalmi út teljes kiépítése akár évtizedekig is eltarthat.

Aleksandar Vučić államfő a múlt hónapban „felgyorsított munkálatokat” ígért a Zombor és Béreg közötti szakaszon, amit a kormány gyorsan követett is egy új munkacsoport felállításával. Érdekes módon azonban egyetlen zombori képviselő sem kapott helyet ebben a testületben.

Így aztán a Vajdaság mosolyára keresztelt gyorsforgalmi út ahelyett, hogy mosolyt csalna az utazók arcára, inkább kesernyés fintort vált ki. Az ígéretekből bőven kijutott, a kilométerekből viszont még mindig semmi.

Az alacsony dunai vízállás ellenére ismét működik a bezdáni és a gombosi szivattyútelep, így friss víz jut a bácskai vízrendszer északi részébe, vagyis a Ferenc-csatornába. Igor Kolaković, a Vajdaság Vizei Közvállalat igazgatója szerint a következő napokban enyhe vízszintemelkedés várható, ezt azonban újabb apadás...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:32 ]
Vajdaságban ma tetőzik a hőhullám: Bácskában és Bánátban vörös meteorológiai riasztás van érvényben, a hőmérséklet helyenként megközelítheti a 40 fokot. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) előrejelzése szerint szerdától átmeneti enyhülés várható, de a hétvégén ismét 35 fok fölé emelkedhet a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:36 ]
Megalakult a tartományi képviselőházban a Vajdaság az egyetemisták mellett elnevezésű képviselői csoport, amely a diákmozgalom támogatását tűzte ki célul. A csoport szerint a diákok megmutatták, hogy a félelem legyőzhető, a polgárok képesek megszervezni magukat, és fel lehet lépni az igazságtalanság ellen – írja a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 22:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó