Vajdaság
Belgrádi egyetemisták gyalog vonulnak Újvidékre az évfordulón
Betűméret:             

A belgrádi egyetem blokádját fenntartó hallgatók a plénum döntése alapján gyalog indulnak Újvidékre, hogy jelen legyenek a november 1-jére tervezett központi megemlékezésen. Az esemény az előtető tavalyi leomlásának évfordulóján zajlik, amely 16 ember életét követelte az újvidéki vasútállomáson. A diákok ezzel a szimbolikus lépéssel szeretnék nyomatékosítani: a tragédia nem merülhet feledésbe, és elengedhetetlen a felelősök elszámoltatása.

A szervezők minden „szabadon gondolkodó polgárt” arra biztatnak, hogy csatlakozzanak a megemlékezéshez, kiállva az igazság, a társadalmi felelősségvállalás és a korrupció elleni küzdelem mellett. A belgrádi hallgatók emlékeztettek: január végén már megtették a több mint 80 kilométeres utat gyalog, amikor újvidéki társaikkal együtt három Duna-hidat is blokád alá vontak.

A novemberi rendezvényen várhatóan más városok – köztük Kragujevac, Niš és Újvidék – egyetemeinek diákjai is részt vesznek, hogy közösen erősítsék követelésüket: az újvidéki tragédia áldozataiért történjen végre felelősségre vonás.

Vajdaság kormányának alelnöke, Sandra Božić, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökségi tagja támadás áldozata lett Belgrádban – erősítette meg maga az érintett, hozzátéve, hogy orvosi vizsgálatra indult a történtek után. A beszámolók szerint egy motoron érkező nő támadt rá, miközben Božić autójában tartózkodott,...
2025. OKTÓBER 1.
[ 18:58 ]
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének őszi ülésszakán, a Szerbiáról szóló vita során több álláspont ütközött, ám egy dologban széles körű egyetértés mutatkozott: a problémákat csak párbeszéddel lehet megoldani. A strasbourgi fórumon a kormányoldali és ellenzéki szerb delegáltak egymást vádolták, a...
2025. OKTÓBER 1.
[ 17:25 ]
Tizenegy hónap telt el az újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlása óta, amely 2024. november 1-jén, 11 óra 52 perckor 16 ember életét követelte, köztük gyermekekét is. Az előtető leszakadásakor 14-en vesztették életüket a helyszínen, további két sérült később halt meg, egyikük az Újvidéki Klinikai...
2025. OKTÓBER 1.
[ 14:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó