Vajdaság
MNT-ülés: Bővült a költségvetés és elfogadták az újságírói etikai kódexet
Betűméret:             

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteken tartotta huszonegyedik rendes ülését, amelyen 53 napirendi pontot tárgyaltak meg a tagok. Az ülésen elfogadták a 2025-ös költségvetés módosítását, amelynek értelmében az idei büdzsé több mint 23 millió dinárral nőtt.

Hugyik Richárd, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke ismertette, hogy a növekedés főként a tartományi támogatások emelkedésének, az átváltási korrekcióknak és a kiadások pontosításának köszönhető. Az új kiadási tételek között szerepel többek között a közúti, magyar nyelvű útjelző táblák elhelyezésének támogatása is. A tanács kiemelt célként jelölte meg a magyar nyelv hivatalos használatának erősítését, ennek részeként pedig egy pályázat kiírását tervezik az önkormányzatok számára a helyi táblák felújítására.

Az ülés másik hangsúlyos témája az újságírói eljárási és etikai kódex elfogadása volt. A dokumentum a vajdasági magyar médiában dolgozók számára rögzíti a hiteles, pontos és pártatlan tájékoztatás alapelveit, figyelembe véve a forráskezelést, az objektivitást, az adatvédelmet és a mesterséges intelligencia használatát.

Kabók Erika, a Végrehajtó Bizottság tájékoztatással megbízott tagja elmondta, hogy a kódex célja a szakmai biztonság és az etikai védelem biztosítása; a tanács pedig javasolta a szerkesztőségek számára saját etikai szabályzatok megalkotását és becsületbíróságok létrehozását.

Fremond Árpád hangsúlyozta, hogy a kódex nem kötelező, de iránymutatóként szolgálhat a szerkesztőségeknek, és útmutatást ad a politikai tudósításokra, reklámokra, közérdekű tartalmakra és a mesterséges intelligencia használatára, valamint erősíti az újságírói függetlenséget.

Az ülésen elfogadták továbbá a Magyar Szó Lapkiadó Kft. alapító okiratának módosítását, amelybe bekerült a Sajtó- és Nyomdamúzeum létrehozása. Erdődi Edvina igazgató elmondta, hogy a 2026-os év fókuszában a munkatársak szakmai fejlődése, motiválása és megtartása áll, emellett hangsúlyt kap a saját gyártású, elemző és véleményformáló tartalmak előtérbe helyezése, valamint a digitális jelenlét bővítése. A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény alapító okirata pedig új szakmai tevékenységekkel – köztük logopédiai és pedagógiai foglalkozásokkal – egészült ki.

A testület emellett áttekintette a társalapított intézmények pénzügyi és munkaterveit, döntött az újvidéki Európa Kollégium új igazgatójának kinevezéséről, és jóváhagyta a Végrehajtó Bizottság korábbi oktatási, kulturális és közéleti témájú határozatait, köztük személyi ügyeket, különféle pályázati döntéseket és utcanevek véleményezését.

Fehér Szilvia
Szerbiában ma többnyire napos időre számíthatunk, ám Vajdaságban tartósan megmaradhat az alacsony szintű felhőzet és a köd – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. A légmozgás gyenge lesz, keleti-délkeleti irányú szél fúj. A hőmérséklet –2 és 10 fok között alakul, de ahol a köd hosszabb ideig...
2025. NOVEMBER 13.
[ 8:29 ]
Tájékoztató fórum keretében mutatták be Muzslyán a Vajdasági Rohonczy Gedeon Mentorprogramot, amely egy újabb lehetőség a vajdasági közösségnek a szülőföldön maradáshoz, a gazdasági fejlődés terén nyerhető támogatás, a családi gazdaságok megerősítése a cél, de a foglalkoztatottság terén is számíthatnak...
2025. NOVEMBER 12.
[ 23:06 ]
A tartományi kormány 125,6 millió dinár támogatást ítélt oda kilenc önkormányzatnak a turisztikai potenciál fejlesztését célzó projektek megvalósítására – jelentette be Nenad Ivanišević tartományi idegenforgalmi titkár. A támogatásban Zombor, Szabadka, Ada, Szenttamás, Kúla, Bácsföldvár, Karlóca, Zsablya és...
2025. NOVEMBER 12.
[ 15:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó