Vajdaság
Szabadka: Ismét megszervezték a Virtuális vállalatalapítás – Ötlettől az üzletig című szakmai versenyt
Betűméret:             

November 26-án, szerdán immár 23. alkalommal szervezte meg a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács a Karrierépítés, Virtuális vállalatalapítás – Ötlettől az üzletig című szakmai versenyt a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában, szakközépiskolás diákok részvételével.

A megmérettetésre háromfős csapatok érkeztek Topolyáról, Szabadkáról, Zentáról, Adáról és Magyarkanizsáról. A versenyzők már előre elkészített, részletes üzleti tervvel készültek, amelyet prezentáció formájában mutattak be a közönség és a szakmai zsűri előtt. A csapatoknak öt perc állt rendelkezésükre, hogy minél átfogóbban bemutassák üzleti ötletüket, annak megvalósítását és működési elképzeléseit.

A verseny évről évre más-más témakör köré épül, idén a vállalatalapítás és az üzleti tervezés állt a középpontban. A diákok termelői vagy forgalmazói vállalkozások létrehozásában gondolkodtak, amelyeket vagy a tanult szakmájukhoz kötöttek, vagy más területen képzeltek el. A kreatív találmányok mellett a csapatoknak azt is be kellett mutatniuk, hogyan működne virtuális cégük a gyakorlatban: hogyan szereznének ügyfeleket, milyen költségekkel számolnak, és hogyan válhatna ötletük fenntartható üzletté.

A rendezvény megnyitóján De Negri Ibolya, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke köszöntötte a résztvevőket, és beszédében arra ösztönözte a fiatalokat, hogy bátran bontakoztassák ki tehetségüket és merjenek nagyot álmodni. Kiemelte, hogy a verseny célja, hogy a diákok közelebbről megismerjék a vállalkozás világát, szélesebb rálátást kapjanak az üzleti folyamatokra, valamint olyan gyakorlati, alkalmazható tudásra tegyenek szert, amely segíti őket ötleteik későbbi megvalósításában.

A versenyzők munkáját háromtagú szakmai zsűri értékelte: Tóth Kalocsai Krisztina, az adai Social Trick PR vállalkozás tulajdonosa, Koza Gabriella, a szabadkai K3 Coffee Roadster vállalkozója, valamint Gyulai Özvegy Andrea, a magyarkanizsai AnDesign Interior dizájnstúdió tulajdonosa.

Fehér Szilvia
Felborult egy kamion a Szabadka–Újvidék autópályán a Verbász és Szőreg közötti szakaszon, és elzárta mindhárom sávot – közölte a 192.rs portál. A forgalmat Újvidék irányába leállították, a rendőrség eltereli a járműveket. Az illetékesek többórás forgalomkorlátozásra számítanak. Nem hivatalos...
2026. MÁJUS 20.
[ 9:07 ]
A magyarországi parlamenti választások óta intenzív politikai mozgások zajlanak. Milyen szerepet kíván vállalni a megváltozott politikai térben a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége? Többek között erről is kérdezte az RTV munkatársa a Napjaink című műsorban Csonka Áront, a VMDK elnökét. A beszélgetés a csatolt...
2026. MÁJUS 19.
[ 19:24 ]
Fennállásának századik évfordulóját ünnepli a Vajdasági Levéltár, amelyet 1926-ban alapítottak Újvidéken a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság oktatási minisztériumának döntése alapján - írja az újvidéki Dnevnik. A Vajdasági Levéltár elődje az Újvidéki Állami Levéltár volt, amelyet azzal a céllal hoztak létre,...
2026. MÁJUS 19.
[ 13:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó