Megkezdődött a kétnyelvű, magyar–szerb útirányjelző táblák kihelyezése a vajdasági önkormányzati utakon – jelentette be közösségi oldalán Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Elsőként Zenta községben kerülnek ki az új táblák, míg Topolyán és Magyarkanizsán a következő hetekben indul a kihelyezés.
A VMSZ elnöke szerint nem véletlen, hogy ezekben a településekben kezdődik a program: minden érintett önkormányzat élén VMSZ-es polgármester áll, akik vállalták a kezdeményezés támogatását. A cél nemcsak a magyar nyelv hivatalos jelenlétének erősítése a köztereken, hanem a mindennapi közlekedés és tájékozódás megkönnyítése is.
Pásztor Bálint arra is felhívta a figyelmet, hogy a napokban megalakult egy állami munkacsoport is, amely az országos utak esetében dolgozza ki a nyelvhasználati jogok gyakorlati alkalmazásának szabályait. Ez – mint fogalmazott – az első lépés ahhoz, hogy a kétnyelvűség kérdése hosszú idő után országos szinten, egységes rendszerben rendeződjön.
A táblák kihelyezésén a Vajdasági Magyar Szövetség politikusai hónapok óta dolgoznak, a Magyar Nemzeti Tanács pedig pénzügyi támogatással segíti az önkormányzatokat, hogy minél több településen valósulhasson meg a kétnyelvű táblarendszer, írta Pásztor a Facebook-oldalán.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




