Vajdaság
Rekordösszegű lesz Újvidék jövő évi költségetése
Betűméret:             

Újvidék 2026-os költségvetése 48,1 milliárd dinár, ami a város történetének eddigi legnagyobb büdzséje – jelentette be Žarko Mićin polgármester a városi képviselő-testület ülésén. A városvezetés szerint a költségvetés növekedése összhangban áll a bérek emelkedésével, és kiemelt szerepet kapnak benne a beruházások: a források mintegy negyedét tőkebefektetésekre fordítanák.

Mićin közölte: jövőre minden általános iskolás diák számára ingyenes tankönyveket biztosítanak, emellett folytatódnak a vízellátással kapcsolatos fejlesztések, új óvodák és sportlétesítmények épülnek, bővülnek a kerékpárutak, valamint zöldterületek és középületek felújítása is szerepel a tervek között.

Az ellenzék ugyanakkor élesen bírálta a költségvetési javaslatot. Álláspontjuk szerint a tervezet nem a polgárok valós igényeire reagál, hanem egy nehezen megvalósítható elképzeléseket tartalmazó lista, ezért nem támogatják az elfogadását.

A vita során szó esett a városi közlekedési vállalat helyzetéről is. A polgármester jelezte: lehetséges köz- és magánszféra közötti együttműködésben gondolkodnak, ugyanakkor sikertelenség esetén a város továbbra is biztosítja a működéshez szükséges forrásokat.

A képviselők a mai ülésen mintegy száz napirendi pontról döntenek, amelyek közül a legfontosabb a 2026-os költségvetés elfogadása.

Enyhült a hőség Vajdaságban - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 8:44 ]
Ezúttal a Kerény és Szivác közötti útszakaszt zárják le – írja a SOinfo. A Szerbia Útjai Közvállalat tájékoztatása szerint mintegy 12 kilométeres szakaszon végzik el az aszfalt kopórétegének kialakítását és a burkolati jelek felfestését Kerény és Szivác között. A munkálatok helyszínén a forgalmat a már...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 17:39 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) arra figyelmeztetett, hogy a hosszan tartó hőhullámmal párosuló rendkívüli aszály Vajdaságot sújtja a legsúlyosabban. Az időjárási körülmények azokat a szántóföldi növényeket érintik, amelyek jelenleg a szemtelítődés kulcsfontosságú szakaszában vannak. A...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 10:00 ]
Radivoje Jovović független tartományi képviselőt közvetlenül azután érték fenyegetések, hogy bejelentették: a tartományi képviselőházban megalakult a Vajdaság az egyetemisták mellett elnevezésű képviselőcsoport, amelynek ő is tagja. Radivoje Jovović Facebook-oldalán azt írta, szinte soha nem kapott még annyi...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 13:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó