Vajdaság
Nem fogadta a tartományi oktatási titkár az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjait
Betűméret:             

A Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjai a szülők kíséretében szerettek volna egyeztetni a tartományi oktatási titkárral az iskola hónapok óta fennálló működési problémáiról, ám közlésük szerint erre nem kaptak lehetőséget. Több tucat tanuló az iskola épülete elől vonult a tartományi kormány épületéhez, azonban Ótott Róbert nem fogadta őket.

Egy érintett szülő a 021.rs hírportálnak elmondta: a belépéskor még megkezdték az adminisztrációt, majd a titkárságról azt jelezték, hogy nincs előzetesen egyeztetett időpont, ezért a diákokat nem tudják fogadni. Hiába próbálták hangsúlyozni a helyzet sürgősségét – azt, hogy mintegy ezer diák nem jár iskolába –, azt a választ kapták, hogy kérelmüket írásban, az iktatón keresztül nyújtsák be. Ezt követően a csoport a tartományi iskolaigazgatáshoz fordult, ahol egy tanácsadó fogadta őket, és tájékoztatást adott a további lehetséges lépésekről.

A diákok és szüleik szerint a megkeresés oka a hetek óta tartó bizonytalanság az iskolaépület biztonságával kapcsolatban, valamint az, hogy nem kaptak hivatalos, egyértelmű tájékoztatást a tanítás újraindításának időpontjáról. Állításuk szerint ez vezetett az oktatás bojkottjához is. A kezdeményezés célja intézményes párbeszéd elindítása, valamint olyan megoldás megtalálása, amely lehetővé tenné a tanulók visszatérését az iskolapadokba.

Összesen 130 millió dinár vissza nem térítendő támogatást különített el a tartomány az állattenyésztési és méhészeti beruházások ösztönzésére. A pályázók új gépek, farmfelszerelések, fejő- és tejhűtő berendezések, takarmánykezelő eszközök, valamint méhcsaládok és méhészeti felszerelések beszerzésére...
2026. MÁJUS 19.
[ 8:09 ]
A kisvállalkozók és családi termelők számára is fontos bemutatkozási lehetőséget jelent az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár – hangsúlyozta Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke a Vajdaság ajándékai elnevezésű rendezvény megnyitóján, számolt be róla az RTV. Elmondta, hogy a tartományi kormány...
2026. MÁJUS 16.
[ 13:55 ]
Az újvidéki rendőrségen az elmúlt időszakban sorozatos személycserék történtek, különösen a diáktiltakozások kezdete óta – írja a Danas napilap. A lap szerint a vezetőváltások hátterében gyakran politikai és belső hatalmi konfliktusok állnak. A beszámoló szerint az ország második legnagyobb rendőri igazgatósága...
2026. MÁJUS 16.
[ 10:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó