Vajdaság
Újvidék: A bíróság elutasította Kleut visszahelyezését, a Bölcsészkar vezetése nem állt ki az oktató mellett
Betűméret:             

Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Médiatudományi Tanszéke közölte, hogy az Alapfokú Bíróság elutasította annak az ideiglenes intézkedésnek az elrendelését, amelynek értelmében Jelena Kleut az ügyében hozandó jogerős ítéletig visszatérhetett volna munkahelyére.

Mint közölték, az Alapfokú Bíróságnak azt javasolták, hogy Jelena Kleutot ideiglenesen helyezzék vissza a kar rendkívüli professzoraként, mindaddig, amíg meg nem születik a végleges döntés az ellene folyó eljárásban, amely a rendes professzori kinevezésével kapcsolatos.

Emlékeztetnek arra, hogy ezt a kinevezést „diszkriminatív eljárás és az Újvidéki Egyetem (kibővített) Szenátusának politikai döntése” akadályozta meg.

„Különösen aggasztónak tartjuk, hogy a Közigazgatási Bíróság előtti eljárásban is elutasították az ideiglenes intézkedés elrendelését, és erről tabloid sajtóból értesültünk. A Közigazgatási Bíróság döntéséről sem Jelena Kleut, sem jogi képviselője nem kapott hivatalos értesítést, miközben a bulvárlapok már közzétették a bíróság által aláírt teljes határozatot” – áll a közleményben.

A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Csantavéren továbbra is tilos ivásra használni a vezetékes vizet, miután a rendszeres ellenőrzés során mikrobiológiai szennyeződést mutattak ki az egyik mintában. A Szabadkai Közegészségügyi Intézet szerint az új mintavétel eredménye kedden várható. Csantavéren továbbra sem iható a vezetékes víz, miután a rendszeres...
2026. JÚNIUS 29.
[ 19:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó