Vajdaság
SRCE: Jelentősen megdrágult a Vajdaság mosolya gyorsforgalmi út projektje
Betűméret:             

A Vajdaság mosolya gyorsforgalmi út projektje, amelynek Zombort és Nagykikindát kellene összekötnie, a bejelentése óta eltelt évek ellenére sem indult el, miközben költsége jelentősen megnőtt – közölte a SRCE párt illetékes testülete. A projektet 2019-ben jelentették be, de a munkálatok mindmáig nem kezdődtek meg, így a párt szerint az ügy egyre inkább a határidők csúszásának, az átláthatóság hiányának és a növekvő költségeknek a példájává válik.

A közlemény emlékeztet: az első közbeszerzési eljárást 2020-ban írták ki, ám az érdeklődés hiánya miatt eredménytelenül zárult. Egy későbbi tenderen egy újvidéki cég nyerte el a kivitelezést 430 millió eurós becsült értéken, ezt követően azonban évekig nem történt érdemi előrelépés. Eközben a beruházás költsége folyamatosan emelkedett: 2022-re 835 millió euróra, 2023-ra 1,5 milliárd euróra nőtt, majd egy későbbi bejelentés szerint akár a 2 milliárd eurót is elérheti, közölte a 021.rs portál.

A SRCE szerint különösen aggasztó, hogy mindez úgy történt, hogy a gyorsforgalmi útból egyetlen kilométer sem készült el, miközben a kilométerenkénti költségbecslések szerint jóval meghaladják a hasonló, síkvidéki beruházások átlagát. A párt több kérdést is felvetett az illetékesek felé, egyebek mellett az átláthatóság hiányáról, a költségek jelentős növekedésének okairól és a közbeszerzési eljárások módjáról.

Megnyílt Újvidéken a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, amelyen május 21-éig mintegy 1200 kiállító mutatkozik be Szerbiából és további mintegy negyven országból. Az idei rendezvény partnerországa Csehország, a látogatók pedig gépkiállítások, élelmiszeripari bemutatók és nagyszabású állattenyésztési programok...
2026. MÁJUS 15.
[ 22:42 ]
A topolyai TSC Arénában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a szerb belügyminisztérium Rendőrképző Központja és a Magyar Nemzeti Tanács közös rendezvényén a rendőri pályát és a továbbtanulási lehetőségeket mutatták be a fiataloknak. A program célja az volt, hogy hiteles képet adjon a...
2026. MÁJUS 15.
[ 15:44 ]
Találkozásokkal, beszélgetésekkel, gasztronómiai programokkal, innovációkkal és gazdálkodói történetekkel várja a látogatókat az Európai Unió pavilonja a május 16. és 21. között zajló újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron. Az idei mottó: Egy asztalnál. Az Európai Unió szerbiai küldöttsége arra invitálja...
2026. MÁJUS 14.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó