Vajdaság
Technikai mandátumban maradnak a helyi közösségi tanácsok tagjai Szabadkán
Betűméret:             

A szabadkai városi képviselő-testület elfogadta a helyi közösségek működését szabályozó rendelet módosítását, amelynek értelmében a lejárt mandátumú tanácstagok az új választások kiírásáig továbbra is elláthatják feladataikat. A döntést az ellenzék bírálta, szerintük ezzel utólag próbálják jogilag rendezni a három éve fennálló helyzetet.

A helyi közösségek tanácsainak tagjait legutóbb 2019-ben választották meg, megbízatásuk pedig 2023-ban járt le. Azóta technikai mandátumban végzik munkájukat, miközben továbbra sem ismert, mikor írják ki az új választásokat.

A képviselő-testület ülését megelőzően Gyivánovity Dániel, a testület elnöke úgy nyilatkozott, hogy a helyi közösségi választásokat addig nem írják ki, amíg nem hangolják össze az államigazgatási törvényt és a helyi önkormányzatokat szabályozó jogszabályokat. Hozzátette, a rendeletmódosításra azért volt szükség, hogy a helyi közösségek működése zavartalan maradjon, és továbbra is legyenek olyan tisztségviselők, akik jogosultak a szükséges dokumentumok aláírására. Szerinte ez nem kizárólag szabadkai sajátosság, hanem országos jelenség.

Luka Vučinac, a Zöld–Baloldali Front képviselője a Vajdasági RTV-nek nyilatkozva azt mondta, a most elfogadott módosítás valójában utólagos jogi védelmet biztosít azoknak, akik három éve lejárt mandátummal látják el feladataikat. Hozzátette, pártja büntetőfeljelentést tett a városi képviselő-testület elnöke, valamint több helyi közösségi tisztségviselő ellen is, mivel álláspontjuk szerint érvényes megbízatás nélkül írtak alá hivatalos dokumentumokat.

Nágel János, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai frakcióvezetője szintén a Vajdasági RTV-nek úgy nyilatkozott, hogy bár a helyi közösségi választásokat már korábban ki kellett volna írni, a jelenlegi helyzet rendezésére szükség volt egy átmeneti megoldásra. Mint fogalmazott, a rendeletmódosítás biztosítja, hogy a helyi közösségek tanácsai tovább működhessenek, és legyen olyan felelős személy, aki jogszerűen aláírhatja a működéshez szükséges dokumentumokat az új választások megtartásáig.

A képviselő-testület emellett elfogadta a városi és elővárosi tömegközlekedésre vonatkozó köz-magán társulási szerződés módosítását is. A változtatásra az üzemeltetési költségek növekedése miatt volt szükség, ugyanakkor a Trans-Jug autóbuszjáratainak viteldíjai nem emelkednek, a többletköltséget a városi költségvetés fedezi.

A képviselők döntöttek a Subotica-trans közvállalat végelszámolásának megindításáról is. A közel negyven éven át működő vállalat ezzel megkezdi megszűnésének folyamatát.

Minden magyarországi kormánnyal arra törekedtünk, hogy a határon túli magyar közösség, a mi esetünkben a vajdasági magyar közösség intézményeinek működtetése és jogérvényesítése érdekében egy normális kapcsolat, egy párbeszéd alakuljon ki, és lévén, hogy 1996-tól mindezen magyarországi kormányok működése alatt...
2026. JÚNIUS 30.
[ 17:42 ]
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó