Vajdaság
Malter: Erősödik a vajdasági civil együttműködés
Betűméret:             

A vajdasági civil szervezetek közötti szorosabb együttműködés és koordináció fontosságát hangsúlyozta Gyulai Zsolt, a Malter képviselője a felvidéki Gombaszögi Nyári Táborban megtartott kerekasztal-beszélgetésen, amelyen erdélyi, felvidéki és vajdasági civil kezdeményezések képviselői vitatták meg a kisebbségi magyar közélet kihívásait.

A beszélgetés központi kérdése az volt, hogy lehet-e civilként politikát formálni Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a politikai nyomás és a közéleti megosztottság miatt egyre nagyobb szerep hárul az alulról szerveződő kezdeményezésekre, írja tudósításában az ujszo.com portál.

A vajdasági Maltert képviselő Gyulai Zsolt úgy fogalmazott, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség saját politikai érdekeit követve működik együtt az aktuális szerbiai vezetéssel. Mint mondta, a párt jelenleg is kilenc államtitkárt ad a szerb kormánynak, miközben egy autoriter rendszert támogat, annak ellenére, hogy az országban egyre nagyobbak a társadalmi feszültségek.

A Malter képviselője a jövő szempontjából kiemelten fontosnak nevezte a civil szervezetek közötti kommunikáció és koordináció erősítését. Hangsúlyozta, hogy a különböző kisebbségi kezdeményezéseknek szorosabban kellene együttműködniük, és a beszélgetés résztvevői részéről is megjelent az igény az elmúlt időszak támogatásainak átvilágítására.

A kerekasztalon a felvidéki Köz.ügy platform, az erdélyi Miközöd podcast és az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom képviselői is ismertették tapasztalataikat. A résztvevők egyebek mellett a kisebbségi nyilvánosság állapotáról, a civil szervezetek politikai függőségéről, valamint a közösségi finanszírozás nehézségeiről is beszéltek. Többen úgy vélték, hogy a magyarországi politikai változások új lehetőségeket teremthetnek a határon túli civil kezdeményezések számára.

Levált a mennyezet egy része pénteken a verseci Park bölcsőde egyik foglalkoztatószobájában. A Vajdasági RTV nem hivatalos értesülései szerint egy gyermek és az intézmény egyik dolgozója könnyebben megsérült. A pancsovai rendőrség tájékoztatása szerint vakolat és glettanyag vált le a mennyezetről, amely először egy...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:53 ]
Átadták a Magyar Összefogás jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak Belgrádban – közölte Fremond Árpád Facebook-bejegyzésében. A Magyar Nemzeti Tanács megválasztására összeállított listán 35 jelölt szerepel. Fremond Árpád tájékoztatása szerint a Magyar Összefogás jelöltlistáját 7166...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 16:54 ]
Incidens történt Kúlán, ahol fejszével rongálták meg a Szerb Haladó Párt (SNS) standjait. Az esetet követően összetűzés alakult ki, amelyben két, a standoknál tartózkodó személy megsérült. A rendelkezésre álló információk szerint az incidens során fejszét használtak. Az egyik sérültet a sürgősségi osztályra...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 12:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó