Vajdaság
Glamočić: Sürgős intézkedéseket tesz az állam a Duna történelmi alacsony vízállása miatt
Betűméret:             

Dragan Glamočić mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási miniszter ma a bezdáni szivattyúállomáson tett látogatást, ahol Vladimir Galić tartományi kormányalelnökkel és Igor Kolakovićtyal, a Vajdaság Vizei Közvállalat megbízott igazgatójával egyeztetett a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt bevezetett sürgős intézkedésekről.

A helyszíni szemlén megállapították, hogy a vízgazdálkodási rendszer az elmúlt több mint száz év egyik legsúlyosabb hidrológiai helyzetével néz szembe. A Duna vízszintje Bezdánnál már a szivattyúállomás eredeti tervezési szintje alá süllyedt, az előrejelzések pedig további apadásra figyelmeztetnek a következő hetekben és hónapokban.

Glamočić hangsúlyozta: az állam minden rendelkezésre álló intézkedést megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a lehető legnagyobb vízutánpótlást és meghosszabbítsa a szivattyúállomás működését.

Elmondta, hogy kimélyítik a vízbevezető csatornákat, további munkagépeket vetnek be, emellett a felügyelőségekkel és a belügyminisztériummal együtt fokozzák az ellenőrzéseket az illegális vízkivétel megakadályozása, valamint a halállomány, a növény- és állatvilág védelme érdekében.

A miniszter szerint az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek a rendszerben, azonban a szélsőséges éghajlati viszonyok miatt új beruházásokra van szükség. Mint mondta, a jelenlegi rendszer korábbi hidrológiai adatok alapján készült, de a mínusz 130 centiméteres vízállás ma már nem tekinthető elegendő tervezési alapnak, ezért a projekteket felül kell vizsgálni és a rendszert a várható jövőbeli körülményekhez kell igazítani.

Glamočić arra is emlékeztetett, hogy Magyarország is rendkívüli helyzetet hirdetett ki a súlyos vízhiány és az ivóvízellátási problémák miatt, ami szerinte jól mutatja a Duna menti hidrológiai helyzet súlyosságát.

Vladimir Galić közölte, hogy a tartományi kormány rendkívüli helyzetet hirdetett Zombor, Kúla és Verbász község területén, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a Nagy-bácskai-csatorna és a bezdáni szivattyúállomás működéséhez.

Igor Kolaković elmondta, hogy a mederkotrásnak, a medermélyítésnek és a szivattyúegységeken végzett beavatkozásoknak köszönhetően eddig sikerült biztosítani a szivattyúállomás működését még rendkívül alacsony vízállás mellett is.

A munkálatok folytatására már további speciális gépeket, köztük kétéltű kotrógépeket is bevetettek, amelyek eltávolítják a hordalékot és tovább mélyítik a Duna és a szivattyúállomás közötti vízbevezető szakaszokat.

A szakemberek figyelmeztettek arra is, hogy a vízszint további csökkenése nemcsak a csatornahálózat vízellátását veszélyeztetheti, hanem az öntözést, a vízi ökoszisztémák megőrzését, a folyami közlekedést, a mezőgazdasági termékek exportját és az energiahordozók szállítását is.

Kolaković: Ezen a vízálláson a szivattyúk már nem működtethetők

Igor Kolaković közölte, hogy az eddigi intézkedéseknek és a jelentős erőfeszítéseknek köszönhetően a szivattyúk eddig szélsőségesen alacsony vízállás mellett is működni tudtak, a Duna jelenlegi vízszintjén azonban ez már lehetetlenné vált.

Hozzátette, hogy a Vajdaság Vizei az elmúlt napokban minden rendelkezésre álló gépet mozgósított annak érdekében, hogy az eredetileg ilyen alacsony vízállásra nem tervezett szivattyúk tovább működhessenek. A ma reggeli mínusz 131 centiméteres vízállásnál azonban működtetésük már nem lehetséges, és az előrejelzések szerint a Duna vízszintje a következő időszakban tovább csökkenhet, számolt be a Tanjugra hivatkozva az RTV.

Hűvös, változékony idő várható - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 8:50 ]
Több mint háromszáz vajdasági magyar vállalkozó részvételével kezdődött meg Palicson a negyedik Connect+Grow üzleti konferencia. A kétnapos, telt házas rendezvény a szakmai ismeretek bővítése mellett lehetőséget kínál tapasztalatcserére és új üzleti kapcsolatok kialakítására is. Az idei program egyik meghatározó...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 14:17 ]
A Szerb Hadsereg Folyami Flottillájának és a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezredének tagjai ezen a héten közös kiképzést tartanak a Tiszán, Titel közelében. A gyakorlat során a belvízi hajózási útvonalakon végrehajtandó feladatokat gyakorolják. A kiképzés a két ország folyami egységei közötti, több...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 21:08 ]
Óriási torlódás alakult ki ma délután az újvidéki Szabadság hídon a városközpont irányába, a hídról lehajtva található kereszteződésben zajló munkálatok miatt. A város felé vezető mindhárom forgalmi sáv megtelt, a gépkocsisor a híd teljes hosszában húzódik. A munkálatok miatt lelassult a forgalom, ezért a...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 18:29 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó