Vajdaság
Új képviselőcsoport alakult a Tartományi Képviselőházban
Betűméret:             

Új képviselőcsoport alakult a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházában Szerbia Központ (SRCE), Zöld-Baloldali Front (ZLF) – Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) néven. Svetlana Kozić, a PSG tartományi képviselője is az új frakció tagja lett – közölte a Szabad Polgárok Mozgalma.

A PSG közleménye szerint Kozić továbbra is a párt Európa-párti politikáját képviseli, és folytatja munkáját a tartományi közigazgatás átláthatóbb működéséért, valamint az emberi jogok és a környezet védelméért, írja a 021.rs portál.

A párt kiemelte, hogy Kozić korábban is rendszeresen közvetítette a polgárok, civil szervezetek és különböző csoportok kérdéseit a tartományi titkárságok és más vajdasági költségvetési intézmények felé.

A képviselő az elmúlt időszakban többek között a tartományi közigazgatásban dolgozók elbocsátásaival, a kormányellenes tüntetéseken részt vevő aktivisták őrizetbe vételével, a nemek közötti egyenlőséggel és a politikus nőket érő fenyegetésekkel foglalkozott. Emellett napirendre tűzte a vajdasági vízfolyások védelmét, a halőri szolgálatok működését, a Tarcal-hegység erdőterületeinek kezelését, valamint az iskolaigazgatók kinevezésének kérdését is.

Mintegy 5600-an vettek részt az Egyetemista Mozgalom újvidéki kampánynyitó rendezvényén – közölte a Nyilvános Rendezvények Archívuma. A szervezet egy drónfelvétel alapján készített becslést a résztvevők számáról. Közlésük szerint 18 órakor mintegy 5600 ember tartózkodott a rendezvény helyszínén. A létszámot a...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 12:14 ]
Változóan felhős, de továbbra is meleg idő várható Vajdaságban. A délutáni óráktól észak és nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, estétől pedig többfelé esőre, záporokra, helyenként zivatarokra is számítani lehet. Gyenge, helyenként mérsékelt északnyugati szél várható. A nappali csúcshőmérséklet...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 8:30 ]
Az Egyetemista Mozgalom Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színház előtt szervezte meg első választási kampányrendezvényét, amelyen bemutatták az Egyetemista lista több képviselőjelöltjét is. A felszólalók szerint az október 25-i rendkívüli parlamenti választás lehetőséget kínál arra, hogy politikai változás induljon el...
2026. SZEPTEMBER 10.
[ 18:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó