Vajdaság
A VMSZ központi ünnepsége Palicson: Szent István öröksége ma is a megmaradás és az építkezés jelképe
Betűméret:             

Palicson rendezték meg szombaton a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) központi Szent István-napi ünnepségét, amelyet immár harmincadik alkalommal tartottak meg. A jubileumi rendezvényen az államalapítás ünnepe mellett a vajdasági magyar közösség helyzetéről, a megmaradásról, a gazdaságfejlesztésről és a politikai képviseletről is szó esett.

Az ünnepi program részeként ökumenikus kenyéráldást tartottak. Az újkenyeret dr. Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, Verebélyi Árpád címzetes prépost, Harangozó László református püspök és Dolinszky Áron evangélikus lelkész áldotta meg.

Fábry Kornél arra emlékeztetett, hogy az aszályos időszakok rámutatnak arra, mennyire sérülékenyek azok a természeti értékek, amelyeket a hétköznapokban adottnak tekintünk. A püspök a környezet megóvásának fontosságát és a Teremtő iránti hálát hangsúlyozta.

Verebélyi Árpád a kenyér mögött rejlő tartalomról beszélt. Szerinte az újkenyér egyszerre jelképezi az ember munkáját, a családot, a természeti erőforrásokat és a jövőbe vetett reményt, miközben a keresztény hitben különleges lelki jelentőséggel is bír.

A rendezvény ünnepi szónoka Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke volt. Beszédében felidézte az elmúlt harminc év legfontosabb állomásait, és arról beszélt, hogy a vajdasági magyar közösség számos nehéz időszakon keresztül őrizte meg intézményeit és identitását. Az államalapítás ünnepét a közösség mai helyzetével összekapcsolva Pásztor Bálint úgy értékelt, hogy a megmaradáshoz ma is hosszú távú gondolkodásra és kitartó munkára van szükség. Példaként említette az oktatást, ahol az elmúlt tanévben több mint ezer gyermek kezdte meg általános iskolai tanulmányait magyar nyelven a közösség intézményeiben.

A VMSZ elnöke a gazdaságfejlesztési támogatások eredményeit is kiemelte. A Prosperitati programról szólva azt mondta, hogy annak segítségével sok vajdasági magyar család számára vált reálisabbá az itthon maradás és a helyi boldogulás.

A politikai helyzet kapcsán Pásztor Bálint arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő választásokon is fontos lesz a magyar közösség érdekeinek önálló képviselete. Szerinte a parlamenti jelenlét biztosíthatja azt, hogy a vajdasági magyarok szempontjai továbbra is megjelenjenek a döntéshozatalban. Beszédében az összefogás fontosságát is hangsúlyozta. Úgy értékelte, hogy a közösséget nem a belső viták, hanem az együttműködés és a közös célok vihetik előre. A VMSZ-en belüli munkáról szólva azt mondta, hogy a párt nyitott minden olyan vajdasági magyar előtt, aki részt szeretne venni a közösség építésében.

Az ünnepségen a palicsi fejlesztések is szóba kerültek. A megújult emlékkút elkészülte után újabb beruházások következhetnek, köztük a Bagolyvár felújítása.

A nap programját színesítette a Szabadkai Fúvószenekar fellépése, valamint Rúzsa Magdi koncertje. A tóparton kézművesvásár is várta az érdeklődőket. A Szent István-napi program részeként a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét, este pedig Palicson került sor az új búzából sütött kenyér megáldására és megszegésére.

Fehér Szilvia
Vajdaságban ma többnyire napos, meleg idő várható, időnként némi felhőzettel. A gyenge vagy mérsékelt szél délután megerősödhet. A következő egy hétben is folytatódik a meleg, napos idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 35, helyenként akár a 37 Celsius-fokot is. Szombaton délután és este azonban...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 8:51 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő az Észak-bánáti körzetbe látogatott. Közölte, hogy három-négy napon belül nyilvánosságra hozzák, milyen mértékben emelik a fizetéseket és a nyugdíjakat. Aleksandar Vučić Adán kijelentette, hogy amíg bármilyen állami tisztséget betölt, senki sem építhet szélerőmű- vagy...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 13:35 ]
A szabadkai egészségház a Beta hírügynökségnek megerősítette, hogy a mentőszolgálat munkatársai hat, tűzijáték okozta égési sérüléseket szenvedett személyt láttak el a tegnap esti városnapi ünnepségen, Szabadka főterén. Valamennyi sérült a helyszínen kapott orvosi ellátást, négy személyt pedig további...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 17:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó