Választások 2022 / Szerbia
Vučić és pártja nyerte a választásokat
A RIK csak holnap 20 órakor teszi közzé az előzetes eredményeket
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök és pártja, a Szerb Haladó Párt nyerte az elnök- és parlamenti választásokat a rendelkezésre álló részeredmények szerint. Ezt támasztják alá a közvélemény-kutatók becslései az eredményekről. A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) ezúttal holnapra halasztotta a részeredmények közlését.

Vučić beszédéből azonban az is kiviláglott, hogy nem felhőtlenül elégedett a pártjának választási eredményeivel a jó szereplés ellenére sem. Kiemelte azonban, hogy bőven elegendő mandátumuk lesz a kormányalakításhoz. Partnerként eközben a VMSZ-t említette.

Az SNS listája vezet a parlamenti választásokon

Kétszázalékos feldolgozottság alapján a Köztársasági Választási Bizottság holnapján közzétett eredmények szerint az Együtt elérhetünk mindent koalíció vezet 52,91 százalékkal, a következő Ivica Dačić listája 13,71 százalékkal, a harmadik helyen az Egységben a győzelemért áll 6,99 százalékkal. A parlamenti átlépi a Vajdasági Magyar Szövetség, a Remény Szerbiának és a Zavetnici is.

IPSOS/CeSID: A Szerb Haladó Párt listájának 43 százalékos sikere

A Szerb Haladó Párt (SNS) 43,6 százalékot szerzett a parlamenti választásokon, derül ki az IPSOS/CeSID által közzétett előzetes eredményekből, 62,5 százalékos feldolgozottság alapján.

A második helyen az Egységben Szerbia győzelméért áll 12,8 százalékkal, a harmadik helyen pedig az SPS 11,6 százalékkal.

A parlamenti küszöböt átlépi a NADA (5,4 százalék), a Moramo (4,3 százalék), a Dveri (4 százalék) és a Zavetnici (3 százalék).

A RIK csak holnap 20 órakor teszi közzé az előzetes eredményeket

A legtöbb szavazóhely bezárt, jelentette ki Vladimir Dimitrijević, a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) elnöke 21 órakor tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, mindenkinek, akik 20 órakor valamelyik szavazóhelyen tartózkodott, lehetővé tették, hogy leadhassa voksát.

Elmondta, a RIK holnap 20 órakor teszi közzé az előzetes eredményeket, addig pedig a Köztársasági Választási Bizottság honlapján követhetők az eredmények.

Az eddigi gyakorlat szerint a RIK a választási éjszakán többször nyilatkozott, valamint a választásokat követő napon is. Ezért ez a döntés most sokakat meglepett.

A RIK honlapján közölt adatok szerint 2,5 százalékos feldolgozottság alapján Aleksandar Vučić vezet 71,7 százalékkal, őt követi Zdravko Ponoš 8,81 százalékkal.

Georgiev: Példátlan, hogy a RIK felfüggeszti a munkát

Slobodan Georgiev, a NewsMax Adria csatorna igazgatója úgy értékelte, „példátlan esemény”, hogy a RIK úgy döntött, nem teszi közzé az előrehozott parlamenti választások és az elnökválasztás előzetes eredményeit.

„Nem értem, miért szakították meg a munkát. Minden feltétel adott, hogy egész éjszaka dolgozzanak. Mindenki követi és várja az eredményeket, s az lenne a legnormálisabb, ha továbbra is a parlamentben ülnének, és közölnék az eredményeket, amikor megvannak” – nyilatkozta Georgiev az N1 TV-nek. (Tanjug, Politika, Beta, N1)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) adatai szerint 16 óráig a választásra jogosult polgárok 41,56 százaléka adta le voksát az elnökválasztáson, parlamenti választásokon és helyhatósági választásokon. A CeSID és az Ipsos mérése szerint 17 óráig a választópolgárok 45,1 százaléka szavazott, írja a Tanjug. A...
2022. ÁPRILIS 3.
[ 17:46 ]
Kora délutánig magasabb volt a részvételi arány a szerbiai választásokon, mint két évvel ezelőtt, a voksoló kormánypárti és ellenzéki politikusok is jó eredményre számítanak. A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) adatai szerint 14 óráig a választásra jogosultak 31,56 százaléka adta le voksát, két évvel...
2022. ÁPRILIS 3.
[ 16:09 ]
Elnökválasztást, parlamenti választásokat és néhány önkormányzatban helyhatósági választásokat tartanak ma Szerbiában. 10 óráig a választópolgárok 9,59 százaléka járult az urnák elé az egész országban. Vajdaságban 12,32 százalékuk szavazott már, Belgrádban ez az arány 8,53 százalék, Šumadija és...
2022. ÁPRILIS 3.
[ 11:28 ]
Beolvasás folyamatban