Gazdaság
Tapasztalatcsere a mezőgazdaságban
Közös alternatív jövedelemszerzési lehetőségek Magyarország és Szerbia határ menti régióiban
Betűméret:             

Magyarországi és hazai szakemberek javasolnak alternatív jövedelemszerzési lehetőségeket azoknak a vajdasági kistermelőknek és mezőgazdasági vállalkozóknak, akik részt vesznek a magyarországi Bács-Kiskun megye és a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány közös konferenciasorozatán, amely az Európai Unió támogatásával valósul meg az elkövetkező 16 hónap folyamán. A méhészeten, falusi turizmuson, növényi élelmiszer-tartósításon és a háztól való értékesítésen túl a mezőgazdaság jövője és a Tartományi Mezőgazdasági Alap szerepe is terítékre került a Közös alternatív jövedelemszerzési lehetőségek Magyarország és Szerbia határ menti régióiban című projekt szerdai nyitókonferenciáján.

Az IPA-projekt egyik célja, hogy a szerbiai kis- és középvállalkozók ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, amelyeket a magyarországi termelők elkövettek az uniós csatlakozás folyamán. Az előadássorozaton szakemberek segítenek felkészülni az Európai Unió szabályaiból – mondta Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. Magyarország vállalta, hogy 2020-ig az alternatív energiaforrások hasznosításának tekintetében eléri az európai átlagot, és Bányai reményét fejezte ki, hogy e területen is hasznos tapasztalatokkal szolgálhatnak az EU-s csatlakozás útjára lépő Szerbia számára. Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány elnöke hozzátette, hogy céljuk a falvakban érvényesülni kívánó gazdák támogatása, szakmai felzárkóztatása és segítése, valamint az európai támogatások lehívására való felkészítés is.

A 103 600 euró összköltségű projekt során a résztvevők látogatást tesznek különféle alternatív tevékenységet folytató mezőgazdasági birtokokon, farmokon, szakemberek tartanak helyi tájékoztatókat a farm-diverzifikáció iránt érdeklődők számára, a konferenciák lezajlását követően pedig alternatív jövedelemszerzési modelleket bemutató kiadványok állnak majd a vajdasági mezőgazdasági vállalkozások rendelkezésére.

BG

Szerbiában májusban 3,5 százalékos volt az éves infláció, vagyis ennyivel voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet adatai alapján az N1. Havi szinten, vagyis áprilishoz képest az árak átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek. Az év eleje óta, decemberhez...
2026. JÚNIUS 12.
[ 13:26 ]
Szerbiában péntek 15 órától csökken az üzemanyag ára: az eurodízel literje 220 dinárba, az europremium BMB benziné pedig 194 dinárba kerül. Mindkét üzemanyag két dinárral lesz olcsóbb az előző heti árhoz képest. Az új árak június 19-éig érvényesek, miközben a szerb kormány augusztus közepéig meghosszabbította az...
2026. JÚNIUS 12.
[ 13:17 ]
Nemzetközi befektetési választottbírósági eljárást indított a Srbijagas közvállalat Litvánia ellen a pancsovai Azotara műtrágyagyár privatizációjával kapcsolatos, évek óta húzódó jogvita miatt – írja a 021.rs a Beta hírügynökségre hivatkozva. A Global Arbitration Review szakportál szerint a szerb állami vállalat...
2026. JÚNIUS 12.
[ 12:27 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó