Kárpát-medence
Székely szabadság napja: 2016-ban és 2017-ben sem tarthat Marosvásárhelyen felvonulást az SZNT
Betűméret:             

2016-ban és 2017-ben sem tarthat március 10-én Marosvásárhelyen tiltakozó felvonulást a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte a felvonulásokra előterjesztett kérelmeket – közölte az Agerpres román hírügynökség.

A bizottság arra hivatkozott, hogy az SZNT által megjelölt felvonulási útvonalon felújítási munkálatokat fognak végezni az elkövetkező időszakban, és törvény tiltja, hogy építőtelepeken szervezzenek tömegmegmozdulásokat. A polgármester e bizottsági vélemény alapján engedélyezi vagy tiltja be a tömegrendezvényeket.

Az SZNT nevében eljáró Siculitas egyesület azért folyamodott a polgármesteri hivatalhoz már 2015 februárjában a 2016-os és a 2017-es rendezvények ügyében, mert az idei kérelmét többek között arra hivatkozva utasították el, hogy a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen a böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvényt engedélyeztek. A törvény értelmében nem tartható két tömegrendezvény egy időben ugyanazon a helyszínen.

Valentin Bretfelean, a bizottság elnöki tisztségét is betöltő helyi rendőrfőnök elmondta, hogy ilyen távoli időpontokra nem adhattak ki engedélyt, hiszen változhatnak még addig a közrend biztosításának a körülményei, de hozzátette, biztosították a kérvényezőt, hogy övé az elsőbbség, ha más is ugyanakkor szeretne valamilyen rendezvényt tartani ugyanazon a helyszínen.

A Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője - Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly - marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.

A polgármester az idei felvonulást sem engedélyezte, ezért az SZNT lemondott a marosvásárhelyi tömegrendezvényről, és bejelentette, március 10-én Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön tart tiltakozó megmozdulásokat. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román-magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható - nyilatkozta kedden az Ebihoreanul hírportálnak Eugen Dedu, a Román Vasúttársaság (CFR SA) illetékese. A Bihar megyei hírportál a négy szakaszra -...
2025. MÁJUS 6.
[ 13:23 ]
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai ügynökség, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők. A Brassó, Nagyszeben és Segesvár térségében működtetett kisbuszok a...
2025. MÁJUS 6.
[ 7:23 ]
Az erdélyi magyaroknak félre kell tenniük minden ellenérvet, fenntartást, és a román elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójában Nicusor Dan független jelöltet kell támogatniuk, a magyarellenes jelölt ellen kell szavazniuk, mert ez a közösség érdeke - hangoztatta hétfőn közétett videóüzenetében a...
2025. MÁJUS 5.
[ 18:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó