UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai ügynökség, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A Brassó, Nagyszeben és Segesvár térségében működtetett kisbuszok a városnézésre használt turistabuszokhoz hasonló hop on, hop off rendszerben működnek, bármely megállóban fel lehet ülni és le lehet szállni róluk, majd a következőre visszaülni.
A Carpathian Travel Center által működtetett járatok három útvonalon kötik össze az egykor szászok által lakott dél-erdélyi térség látnivalóit, fő hangsúlyt fektetve az UNESCO világörökségi helyszíneire.
A Szeben, Brassó és Maros megyei látnivalók listáján középkori erődtemplomok, várak, hagyományos házak és természeti látványosságok is szerepelnek. A járatok a hét eltérő napjain közlekednek - hétköznap és hétvégén is.
A Nagyszebenből induló kék útvonal Medgyesen keresztül vezet az óvárosa miatt világörökségi helyszínnek minősülő Segesvárra olyan községek érintésével, mint az erődtemploma révén UNESCO-listás Nagybaromlak (Valea Viilor) és Berethalom (Biertan). Szászalmádon (Alma Vii) is átvezet, melynek XIV. századi erődtemploma tavaly részesült Európai Örökség Díjban, és a közönségszavazást is megnyerte.
A szintén Nagyszebenből induló, jóval hosszabb, sárga útvonalon Segesváron kívül még három város, Szentágota (Agnita), Erzsébetváros (Dumbraveni) és Nagykapus (Copsa Mare) található, de több községben is leszállhatnak körülnézni az utasok, tudósít az MTI.
A Brassóból Segesvárra tartó, piros útvonalon vannak a legnépszerűbb erdélyi szász falvak, Szászfehéregyháza (Viscri) és Szászkézd (Saschiz). A busz a többi település mellett a város fölé magasodó váráról híres Kőhalmon (Rupea) is megáll.
Mindhárom útvonalon az egy napra szóló menettérti jegy 45, a két napra szóló 80 euróba kerül, a csak egy útra jegyet váltó utasoknak 100 lejt (20 euró) kell fizetni.
Alexandru Ujupan, a működtető cég vezetője úgy nyilatkozott, a szolgáltatással azon turistáknak próbáltak a kedvében járni, akik nem akarnak saját gépkocsival utazni, hanem alternatív közlekedési eszközöket választva egyedül vagy kisebb csoportban fedeznék fel a térség szépségeit. Járataikkal a térségben egyre fejlődő ökoturizmus és kulturális turizmus elvárásaihoz is próbálnak alkalmazkodni - tette hozzá.
Mivel a szászföldi látványosságok három megye területén találhatók és Romániában a távolsági buszjáratokra a megyei önkormányzatok hirdetnek közbeszerzést, nehéz mindhárom megyét lefedő, összefüggő távolsági járatokat találni. A kezdeményezők szerint az UNESCO-busz ezt a hiányosságot is hivatott betölteni.
A szászföldi középkori erődtemplomok Erdély leghíresebb látnivalói között vannak. Az Erdély déli részén található, a XII. században betelepített szászok által alapított falvak legfontosabb épülete a falu közepén lévő, dombon álló erődtemplom volt. A templomok többségét a XIV. és a XVI. század között építették és legfontosabb feladatuk az volt, hogy megvédjék a települések lakosait a támadásoktól, fosztogatásoktól. A falakban éléskamrákat alakítottak ki, hogy az odamenekülő lakosok hosszabb ostromot is át tudjanak vészelni.
A dél-erdélyi erődtemplomok közül Berethalom, Kelnek, Nagybaromlak, Prázsmár, Szászfehéregyháza, Szászkézd, Székelyderzs temploma került fel a világörökségi listára.
Míg az erődtemplomok zöme a szász evangélikus egyházé, a Hargita megyei Székelyderzs erődtemploma unitárius.



Nincs hozzászólás. Legyen az első!