Kárpát-medence
Nagyváradon lebontották a magyar állami támogatással 2004-ben felépített Ady központot
Betűméret:             

Nagyváradon az elmúlt hetekben teljesen lebontották azt az Ady központot, amelyet 2003-2004-ben a magyar állam támogatásával épített fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) közel álló Mecénás Alapítvány - írta szerdai számában a Bihari Napló című napilap.

Az Ady Endréről elnevezett mintegy 600 négyzetméteres hasznos területű konferenciaközpontot és a mellé tervezett szállodát - melynek csak a vázszerkezete épült meg - a Lotus Center társaság vásárolta meg tavaly augusztusban az önkormányzattól.

Korábban a Mecénás Alapítvány az ingatlant arra a házra cserélte, amelyben Ady Endre múzsája, a versekben Lédaként emlegetett Brüll Adél lakott. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban