Kárpát-medence
Egyházi személyiségek kapták idén a székely megyék Orbán Balázs-díját
Betűméret:             

Római katolikus egyházi személyiségek kapták idén a székely megyék által alapított Orbán Balázs-díjat. A díjátadót a Székelyföld Napok keretében tartották hétfő este Sepsiszentgyörgyön, a Krisztus király templomban.

Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzatának a keddi közös közleménye szerint a díjat Kovászna megyéből Márkus András szentszéki tanácsos, a Sepsiszentgyörgy peremén élő őrkői roma közösség plébánosa, Hargita megyéből Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, a Márton Áron életéről szóló filmes monográfia alkotója, Maros megyéből pedig Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium egyik létrehozója vehette át.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy a Márton Áron Emlékév jegyében ítélték idén olyan személyiségeknek a díjat, akik nemcsak hitbéli, hanem lelki és közösségi pásztorai is híveiknek, egyházközségüknek.

Borboly Csaba, a Hargita megyei és Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke is Márton Áron példamutatására hívta fel a figyelmet. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja köszöntőjében az "egymásba kapaszkodás" szükségességéről beszélt.

A Székelyföldi Orbán Balázs-díjat hatodik alkalommal adták át. A 70 mm átmérőjű ezüstből készült vert érméhez emléklap és pénzjutalom is tartozik. A díjat hagyományosan az erre az alkalomra szervezett ünnepségen adják át a Székelyföld Napok keretében. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai ügynökség, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők. A Brassó, Nagyszeben és Segesvár térségében működtetett kisbuszok a...
2025. MÁJUS 6.
[ 7:23 ]
Az erdélyi magyaroknak félre kell tenniük minden ellenérvet, fenntartást, és a román elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójában Nicusor Dan független jelöltet kell támogatniuk, a magyarellenes jelölt ellen kell szavazniuk, mert ez a közösség érdeke - hangoztatta hétfőn közétett videóüzenetében a...
2025. MÁJUS 5.
[ 18:49 ]
Nicușor Dan független jelölt támogatására szólítja fel híveit a román elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójában az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) - írta hétfőn a párt az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az EMSZ országos elnöksége úgy értékelte, hogy a romániai megismételt elnökválasztás...
2025. MÁJUS 5.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó