A Romániai Magyar Pedagógusszövetség veszi át ideiglenesen a csángó oktatási programot
Betűméret:
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) veszi át az elkövetkező három hónapra a moldvai csángó oktatási program irányítását. Az ideiglenes megoldást a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége lemondott vezetői is jónak találják.Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke a Krónika napilapnak elmondta, februártól április végéig látják el a moldvai csángó oktatási program felügyeletét és irányítását. Ez idő alatt kellene az illetékeseknek „konkrét és használható megoldást” találniuk a jelenlegi „bonyolult helyzetre”. Hozzátette, bármi is legyen a megoldás, az április utáni időszakban sem szeretnék cserbenhagyni moldvai kollégáikat, hiszen fontosnak tartják a csángóföldi magyar oktatási programot.
Az RMPSZ elnöke azt is hozzátette, az oktatási tevékenységet a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) leköszönt vezetőségével közösen kívánják biztosítani. Az RMPSZ szerződést köt a program oktatóival és a csángó szövetség oktatási programban részt vevő tagjaival.
Burus Siklódi Botond elmondta, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságával történt megegyezés szerint a programhoz továbbra is a magyar kormány nyújtja az anyagi fedezetet a Bethlen Gábor Alapból. „Amikor vállaltuk a közvetítő szerepet, olyan megoldást kerestünk, amely biztosítja a folytonosságot, és úgy tűnik, ez sikerült” – nyilatkozta a Krónikának az RMPSZ vezetője. Emlékeztetett, hogy a pedagógusszövetség már a kezdetekkor részt vett a program beindításában, mindvégig szoros kapcsolatot ápolt annak működtetőivel, és igyekezett szakmai segítséget nyújtani számukra.
A megoldást az MCSMSZ lemondott vezetői is jónak tartják. Hegyeli Attila leköszönt ügyvezető a Krónikának azt nyilatkozta, ez az egyetlen megoldás, amely legalább a tanév végéig biztosítja az eddigi tevékenység továbbélését. Hozzátette, a közeljövőben összehívják az MCSMSZ tisztújító küldöttgyűlését, és itt fognak dönteni arról is, hogy a továbbiakban milyen szerepet vállaljanak a moldvai csángó magyar oktatási programban.
Az MCSMSZ vezetősége hétfőn mondott le testületileg, miután a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága tudatta, két magyarországi szervezet, a Teleki László Alapítvány és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány közreműködésével egy új, Romániában bejegyzett alapítványra bízná a moldvai oktatási programot. (MTI)
Medvetámadás halálos áldozata lett szombaton egy fiatalember az erdélyi Küküllőprod (Prod) falu bejáratánál - közölte az Agerpres hírügynökség.
A Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőséghez a 112-es segélyhívón érkezett szombat reggel riasztás arról, hogy egy férfi súlyosan megsérült. A helyszínre érkezett...
2026. JÚNIUS 7.
[ 8:13 ]
Az RMDSZ már sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára. Ha elfogadta volna az apátság a jogi szolgálatainkat, lehet, nem így alakul ez a történet. Most ennek a szomorú, de jogerős bírósági ítéletnek a fényében kellene kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság...
2026. JÚNIUS 6.
[ 13:37 ]
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében.
A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




