GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. október 11. [0:06]

Nyitott kisebbségi kérdésekről tájékozódott Knut Vollebaek Pozsonyban

A Szlovákiában élő kisebbségekkel kapcsolatos nyitott kérdésekről tájékozódott Robert Fico kormányfőnél és a szlovákiai magyarság képviselőinél Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosa szerdán Pozsonyban.
A kisebbségügyi főbiztosa által szerdán lebonyolított találkozókon többek között a kisebbségek nyelveinek használatára vonatkozó törvényi szabályozás, a szlovák állampolgársági törvény, a szlovák kormány által leminősítésre jelölt Selye János Egyetem ügye, valamint a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumának nevezett - a felvidéki magyarok megmaradásának feltételeit és legfontosabb törekvéseiket összegző - manifesztum került terítékre.
Robert Fico a Vollebaekkel megtartott találkozót követő sajtótájékoztatóján elmondta: a kisebbségügyi főbiztossal folytatott megbeszélésük során a szlovákiai kisebbségek helyzetére összpontosítottak.
A szlovák miniszterelnök hangoztatta: továbbra is az a meggyőződése, hogy a kettős állampolgárság kérdését Magyarország és Szlovákia között nemzetközi szerződéssel kell megoldani. Hozzátette: a jelenlegi helyzet legjobb megoldásának azt tartaná, ha mindkét ország hatályon kívül helyezné vonatkozó jogszabályait.
"Nem fogadhatjuk el teljes mértékben azt, hogy egy szlovák állampolgár anélkül szerez magyar állampolgárságot, hogy valaha is járt volna Magyarországon, vagy bármilyen módon kötődne hozzá" - szögezte le Robert Fico.
A pozsonyi törvényhozás néhány képviselője által - a szlovák állampolgársági törvény kapcsán - az alkotmánybíróságnak címzett beadványra utalva hozzátette: a kormány megvárja az alkotmánybíróság döntését, és ezt követően foglalkozik majd újra a problémával.
Robert Fico egy újságírói kérdésre, miszerint aggasztja-e Szlovákiát annak lehetősége, hogy a szlovákiai magyarok szavazhatnának a magyarországi választásokon, azt válaszolta: jelenleg sehonnan sem derül ki, mely szlovákiai állampolgárok folyamodtak magyar állampolgárságért. Hozzáfűzte: a magyarországi választások kapcsán felvetődött a választók előzetes regisztrációja, amelyet Robert Fico szerint nyilvánosságra kell majd hozni, s így arra is fény derülhetne, hogy mely szlovák állampolgárok azok, akik magyar állampolgárságot szereztek, s így elveszítik a szlovák állampolgárságukat. "Ezt csak úgy kerülhetnék el, ha nem regisztrálják magukat, s nem mennek el szavazni" - szögezte le Robert Fico.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Knut Vollebaekkel megtartott találkozóját követően azt mondta: a szlovákiai magyarokat érintő összes nyitott kérdés napirendre került a találkozón. Ezek sorában a Selye János Egyetem ügyéről is beszámolt a kisebbségügyi főbiztosnak.
"Rámutattam, hogy ebben az ügyben a szlovák kormányzat, ha van egy kis jóindulat benne, változtathat a leminősítéssel kapcsolatos tervein" - jelentette ki az MKP politikusa.
Berényi a kisebbségi nyelvhasználati törvény alkalmazásával kapcsolatban arról tájékoztatta Vollebaek főbiztost, hogy az aktuális szabályozás egyáltalán nem kedvező azokon a területeken, ahol a magyarság számaránya 50 százalék alatti. "Ezeken a területeken a hivatalokban meg kell harcolni a nyelvhasználatért, és a polgár nyilvánvalóan nem azért megy a hivatalba, hogy nyelvi küzdelmet folytasson ott" - mutatott rá az MKP elnöke.
Solymos László, a Most-Híd szlovák-magyar párt alelnöke a kisebbségügyi főbiztossal való találkozót követően arról tájékoztatott, hogy ismertette Knut Vollebaekkel a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Ennek kapcsán rámutatott: bár a Radicová-kormány idején elért változtatásokat előrelépésnek tartják, álláspontjuk mégis az, hogy "van még mit javítani."
A párt politikusa elmondta: beszámolt Vollebaeknek a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes posztjának megszüntetéséről, valamint a kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának létrejöttéről és a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumáról is. (MTI)



2013. május 20. [16:41]

A vasárnap kezdődött helyhatósági választásokkal egy időben rendezték meg a kisebbségi elöljáró-helyettesek választását is Horvátországban, és a magyarok már az első... >>

2013. május 20. [13:58]

Részben két nyelven, szlovák címlappal és magyar hátlappal jelent meg hétfőn a pozsonyi Tyzden (Hét) című politikai-közéleti hetilap, amely aktuális kiadásában mindkét... >>

2013. május 19. [1:14]

Szombat délben Kolozsvár belvárosában mintegy húsz, többségében román nemzetiségű tüntető fejezte ki szimpátiáját Erdély autonómiája mellett. A helybelieken kívül... >>



1 euró 110.72 dinár
1 dollár 85.89 dinár
100 forint 38.04 dinár
100 dinár 262.84 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Pech

Egy 180-al repesztő autóst fog a rendőr. Odamegy az autóhoz és kiszedi belőle az öltönyös sofőrt:
- Na, barátocskám, most aztán nagy bajban van! Szépen bemegyünk az őrsre és irány a dutyi!
- De biztos úr, meg tudom magyarázni - próbál védekezni az autós.
- Hagyjuk a süketelést! - dörren rá a rendőr.
Bent az őrszobán aztán bezárja a fiatalembert, meg sem hallgatva annak védekezését. Két óra múlva bemegy hozzá beszélgetni:
- Na, magának aztán nagy szerencséje van! Nemsokára itt lesz a rendőrfőnök. Éppen a lánya esküvőjén van, biztos jókedvében lesz, így maga is megúszhatja valami enyhébb büntetéssel.
- Erre ne fogadjon. - mondja letörten a fiatalember - Én lettem volna a vőlegény.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása