Kárpát-medence
Folytatódik a határon túli építészeti örökség megóvásának támogatása
Betűméret:             

A határon túli magyar vonatkozású műemlékek felújításának jelenlegi helyzetét, lehetőségeit vitatta meg hétfőn az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának kastélyokkal, várakkal, falusi turizmussal foglalkozó albizottsága Budapesten.

Nagy Bercel, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának titkárságvezetője beszámolt arról, hogy 2011 óta összesen mintegy 185 millió forintot fordított a kormány a határon túli magyar műemlékek felújítására.

Emlékeztetett arra, hogy 1999. és 2006. között mintegy 1,2 milliárd forintot költött az állam szomszédos országokban lévő magyar vonatkozású kulturális örökségi helyszínekre, a mostani program ennek a folytatása. A titkárságvezető kiemelte: a programok lebonyolításában civil szervezetként nagy szerepe volt a Teleki László Alapítványnak, amely a helyreállítási és restaurátori munkák mellett örökségvédelmi konferenciákat szervezett, valamint megrendezte a projekt eredményeit bemutató, Megújuló épített örökségünk - Értékmentés a Kárpát-medencében című vándorkiállítást is. A tárlat jelenleg a Munkácsi Vármúzeumban látható.

Virág Zsolt építész, az albizottság szakértője bemutatta a történelmi Magyarország kastély- és kúriaállományának mai állapotát, majd kezdeményezte annak a programnak a kidolgozását, amelynek keretében lehetőség nyílna a szomszédos országokban lévő magyar vonatkozású műemlékek tudományos igényű feltárására, leltárba vételére.

Benkőné Kiss Zsuzsanna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) főosztályvezetője emlékeztetett egy 2011-es megállapodásra, amely a közigazgatási tárca, az Emmi, a korábbi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Teleki Alapítvány között jött létre. Ennek értelmében valamennyi fél vállalta, hogy évente rendszeres támogatást nyújt a határon túli építészeti örökség megóvásához. A kulturális ágazat hozzájárulása ehhez a célhoz évi 8 millió forint, amely az alapítványon keresztül hasznosul. Emellett kiemelte a vegyes bizottsági együttműködéseket is, amelyek feladatait kormányhatározatban rögzítik. Pozitív példaként említette a magyar-szlovák együttműködésben megvalósuló borsi Rákóczi-várkastély megújítását.

A párbeszéd és összefogás fontosságát hangsúlyozta Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Facebook-oldalán szerdán, annak kapcsán, hogy találkozott Gubík Lászlóval, a szlovákiai Magyar Szövetség elnökével. "Egyenrangú felekként, egymást meghallgatva kell együtt dolgoznunk, mert...
2026. SZEPTEMBER 16.
[ 15:50 ]
Valamennyi diák tanulhat a mesterséges intelligenciáról a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), miután a felsőoktatási intézmény elérhetővé teszi számukra a Kritikai műveltség a mesterséges intelligenciában című tárgyat - tájékoztatta kedden az MTI-t az erdélyi egyetem. A mesterséges intelligenciában való...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 19:27 ]
Öt kutatás indul az erdélyi magyar értelmiség 1944 és 1952 közötti történetének, a korszak kulturális és intézményi hálózatainak, valamint a kommunista diktatúra hatalomgyakorlásának és az értelmiségi életutakra gyakorolt hatásának a vizsgálatára - közölte kedden az MTI-vel a Méhes György - Nagy Elek...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 8:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó