Kárpát-medence
Megkezdődött az önkéntesek toborzása az Ukrán Nemzeti Gárdába Kárpátalján
Betűméret:             

Kárpátalján is megkezdődött az önkéntesek toborzása az ismét felálló Ukrán Nemzeti Gárdába, amelynek soraiba telefonon kérhetik a felvételüket a jelentkezők a nyugat-ukrajnai regionális toborzóirodánál.

A hat megyét kiszolgáló toborzóiroda reggel 7.00 órától este 22.00 óráig fogadja a jelentkezők hívásait a megadott telefonszámon. Az önkénteseket tájékoztatják a katonai szolgálatra történő besorozás feltételeiről, a szerződéskötés rendjéről, a rendfokozatok odaítéléséről, a kiképzésről és a gárdatagok szociális-jogi védelméről – adták hírül hétfőn kárpátaljai hírportálok.

Sajtójelentések szerint a toborzóirodák telefonszámainak vasárnapi internetes közzétételét követően négy óra leforgása alatt 1500 önkéntes jelentkezett a Nemzeti Gárdába szolgálatra. Az egység 1991 és 2000 között már működött, az újra felállított alakulat teljes állományát 60 ezer főre tervezik.

Az ukrán palament hétfőn fogadott el törvényt a részleges mozgósításról, amelynek értelmében húszezer tartalékost a Nemzeti Gárda soraiba hívnak be, és további húszezret a hadsereg alakulataihoz. A mozgósítás során a katonai hatóságok elsősorban azokra számítanak, akik önkéntesen jelentkeznek szolgálatra, vagy korábban már szolgáltak a hadseregben, és kiképzésben részesültek. A 18. életévüket betöltött sorköteles fiatalokra nem terjed ki a részleges mozgósítás.

A Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság hétfőn azt közölte, hogy a részleges mozgósítás a megyében legfeljebb 200 tartalékost érint, és a behívottak a munkácsi 128. számú hegyivadász gépesített dandár bázisán kapnak kiképzést.

A hadkiegészítő számlát nyitott azon önkéntes kárpátaljai adakozók számára, akik készek pénzzel támogatni a hadsereget. Ivan Vaszilcjun ezredes, a megyei hadkiegészítő parancsnoka hétfőn arról tájékoztatta a sajtót, hogy a múlt héten legalább ötvenen keresték fel ungvári központjukat és ajánlottak fel pénzt a haderő számára. Az Ukrán Vöröskereszt is országos gyűjtést indított hétfőn a fegyveres erők pénzzel és közszükségleti cikkekkel való támogatására. (MTI)

Vasárnaptól ismét kilencszáz magyar középiskolás vesz részt a III. Összmagyar Középiskolás Táborban, Sátoraljaújhelyen, ahol párhuzamosan lengyel-magyar diák- és médiatábort is rendeznek – közölte a Rákóczi Szövetség az MTI-vel. A résztvevők Magyarországról, a Felvidékről, Partiumból, Erdélyből és...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 8:06 ]
A háromszéki települések bejáratainál álló székelykapuk román hatósági ellenőrzését kéri egy ismeretlen a bukaresti székhelyű állami építési felügyelőségnek küldött beadványában - számolt be szerdán a Székelyhon.ro. A székelyföldi hírportál szerint az e-mailben elküldött beadvány írója számos olyan...
2026. AUGUSZTUS 5.
[ 16:23 ]
Kiáll a korrupcióval vádolt Ráduly István Kovászna megyei prefektus mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Háromszék területi szervezete - közölte kedden közleményben a székelyföldi szervezet állandó tanácsa. Ebben támogatásukról biztosították a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) által hivatali...
2026. AUGUSZTUS 4.
[ 11:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó