A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Kicsoda valójában Goran Hadžić?
Betűméret:
Ezek tények, kérdésekből viszont talán több van, mint a fellázadt szlavóniai szerbek egykori vezérének letartóztatása előtt.
"A mi emberünk”
'90 tavaszán az SKH-SDP, vagyis a reformkommunista párt jelöltjeként került be a vukovári képviselő-testületbe (helyi „parlamentbe”), majd szinte azonnal, átigazolt a nacionalista Szerb Demokrata Pártba (SDS) és már június 10-én az SDS vukovári elnöke! '91 márciusában már a párt Főbizottságának és Végrehajtó Bizottságának is tagja és szlavóniai regionális elnöke. A (reform)kommunistából nacionalistává való hirtelen átvedlés önmagában nem furcsa, nem is egyedi, sem a mi térségünkben, sem máshol Kelet-Európában, ám van ennek az esetnek néhány „pikantériája” is.
Még ha figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy az „átvedlés” után hirtelen magas pozícióba került az SDS-ben, akkor is marad több „érdekesség”. Például az, hogy a plitvicei „Véres Húsvét” (a szakadár szerbek rendőrsége és a horvát rendőrség fegyveres összetűzése, 1991. április 30.) után, őt is a helyszínen elfogják a horvátok, majd szabadon engedik. Hasonló eset történt ‘90 novemberének végén is, amikor Horvátországban letartóztatják Arkant, aki fegyvereket szállít a lázadó szerbeknek, majd '91 tavaszán a horvátok kiengedik, ő pedig hamarosan Szlavóniában terem, ahol a Szerb Önkéntes Gárda (SDG) parancsnokaként kezdi meg véres hadiútját. Arkan az állambiztonságnak dolgozott még a '80-as években, akkor még a föderálisnak, később a szerbiainak. „Gárdájából” alakult ki a szerbiai állambiztonsági szolgálat Különleges Egysége (JSO) a '90-es években, amely egység Stambolićtyal 2000-ben, Đinđićtyel pedig 2003-ban végzett. Vuk Draškovićot nem sikerült megölniük 2000-ben.
Arkan nem kerülhetett a hágai törvényszék elé, mert 2000 tavaszán megölték Belgrádban.
Josip Boljkovac, a korabeli horvát belügyminiszter nemrég azt mondta, hogy Hadžić egy csapatnak volt tagja, amelyben szerbek és horvátok voltak, és amelynek a fegyveres összetűzések kiprovokálása volt a feladata. És azt is mondta Boljkovac, hogy Hadžić a horvát félnek dolgozott, ezért is engedték szabadon a plitvicei események után. Azt viszont nem árulta el, hogy meddig volt Hadžić az „ő emberük”.
Az egykori partizán, majd OZNÁ-s Boljkovacot (1922) a horvát jobboldalon áskálódó udbásnak tartják, aki a többpártrendszer bevezetésekor „kémként” csatlakozott Tuđman HDZ-jéhez. Boljkovac egyébként nem tagadta meg állambiztonsági múltját, sőt néhány éve Tito Társaságot akart alapítani. Boljkovac azt állítja, hogy megbeszélt háborúról volt szó, mivel Tuđman és Milošević egész idő alatt kapcsolatban állt egymással (ezt más források is állítják) és hogy '91 május elején a horvát „héják”, többek között az időközben elhunyt Šušak védelmi miniszter, Glavaš, Szlavónia akkori „diktátora”, vagyis az ún. hercegovinai lobbi provokálta ki a Borovo Selo-i lövöldözést, amikor több horvát rendőrt ejtettek csapdába és öltek meg a fellázadt szerbek.
Ám nem Boljkovac az egyedüli, aki arról beszél, hogy a szerb és a horvát oldalon is voltak „héják”, akiknek az volt a feladatuk, hogy a háború elkerülhetetlenné váljon. A „politikai piacgazdaság” áldozatául esett, szép emlékű Feral Tribune még a '90-es években foglalkozott Josip Reihl Kir meggyilkolásával. Az eszéki rendőrparancsnok azon volt, hogy ne legyen háború. Éppen a fellázadt szerbekkel való tárgyalásokról, Tenjából volt visszatérőben, amikor '91. július 1-jén őt és két útitársát megölte, egyet pedig súlyosan megsebesített egy horvát tartalékos rendőr. A gyilkost a HDZ-s hatalom amnesztiában részesítette, majd Antun Gudelj Ausztráliába távozott. A meggyilkolt rendőrfőnök özvegye azonban nem adta fel és Gudeljt 2008-ban 20 év börtönre ítélik. A kérdés, miért nem vizsgálják ki Horvátországban, hogy vajon Gudelj saját eszétől cselekedett vagy parancsot kapott, ugyanis egyes tanúk parancsadókat emlegettek, például két akkori magas rangú HDZ-s nevét, Šeksét és Glavašét is.
Hadžićot etnikai tisztogatás miatt vádolja a hágai törvényszék (2004.6.4-i keltezésű a vádirat). Horvátokat és magyarokat gyilkoltak le, űztek el az ellenőrzése alatt álló területeken. '91 júniusának végéig a Szerb Nemzeti Tanács (SNV) egyik vezetője, majd, miután az SNV „kormánnyá” kiáltja ki magát, '91 szeptemberétől a szlavóniai, baranyai és nyugat-szerémségi „Szerb Autonóm Övezet” elnöke. Ehhez az időszakhoz tartozik a frontális háború az említett térségben, Vukovár eleste, az ovčarai mészárlás, Dálya, Lovász, Erdőd és sok más település „megtisztítása”. '92 februárjától '93 decemberéig Hadžić a „Krajinai Szerb Köztársaság” elnöke, vagyis a horvátországi fellázadt szerbek bábentitásának névleges vezetője. A pénzt, paripát és fegyvert Szerbiából küldték, ugyebár.
A „szerb Szlavónia” ura akkoriban Arkan volt, Hadžić együttműködött vele. Most Hágában ül vádlottként a szerb állambiztonság akkori főnöke Stanišić és annak jobbkeze, Simatović is.
Utóbb, a Vihar és Dayton után, a szlavóniai területek Horvátországba való békés reintegrációjáról tárgyalt a helyi szerbek vezetőjeként.
Tudjuk, hogy Hadžić családjának Újvidéken, a nem is olyan régen még magyar többségű (Darányi-) Telepen van két háza. Felesége, nővére, anyja és fia ott is él. Ezen is, éppúgy, mint Mladić bánsági tartózkodásán, szörnyen meglepődtek egyesek, pedig mi sem logikusabb annál, hogy valaki ott rejtőzködjön, ahol biztonságban érezheti magát. Miért is? Mondjuk, a '48-as és a '91-es és a '95-ös évi kolonizációk miatt, amikor Hadžićnak is, Mladićnak is több százezer földije került Vajdaságba.
Tehát kik és hol rejtegették?
Hadžić a Szerbiai Kőolajiparban (NIS) volt a vezérigazgató tanácsadója és csak 2001 októberében helyezték át másik munkahelyre (önálló szakmunkatárs a NIS-NAP nagykereskedelmi részlegében), de maradt a cégben.
2004-ben az utolsó pillanatban odaszólt „valaki” Hadžićnak és ő „eltűnt” az Arany János utcai házból, még mielőtt megérkezett volna a rendőrség. Az egyik kérdés az, hogy ki értesítette? Nem sokan vannak a potenciális elkövetők, hiszen a lepecsételt hágai vádirathoz nem sokan férhettek hozzá. A másik kérdés, hogyan „tűnhetett el”. Hiszen, ha már tudták, hogy hol van, akkor követ(het)ték (volna) a „szökés” után is. Az is kérdés, hogy igazak-e az oroszországi tartózkodásairól szóló hírek – állítólag a minap azt vallotta, hogy '91-ben és 2001/2002-ben volt ott. Vajon csak akkor?
Az is érdekes, hogy miután Tadić államfő cáfolta, hogy Hadžićot a krušedoli szerb pravoszláv kolostor és a közeli katonai létesítmény között fogták el, és azt is, hogy e két intézménynek köze lett volna a szökevény bújtatásához, Vukčević, a háborús bűnökkel foglalkozó ügyész azt mondta, hogy Hadžić kapcsolatban állt „egyes egyházi személyekkel”.
Vukčević továbbá azt is mondta, hogy Hadžićnál volt fegyver a letartóztatás pillanatában és hogy más névre szóló személyi igazolványa volt. Dačić belügyminiszter mindkét állítást cáfolta.
Állítólag szeretője is volt a bujkálása éveiben, gyerekük is van, de a szerető nem ment el megnézni őt a belgrádi fogdában, hanem Horvátországban (!) maradt.
Mindezek után jogos a kérdés, hogy valójában kicsoda is Goran Hadžić és kit terhelhetne esetleges vallomásaival Hágában? Persze, egyáltalán nem biztos, hogy igazat mond vagy hogy „kinyitja a száját”.
Sok a kérdés. Fontos kérdések ezek, sejteni is lehet a válaszokat. Annyi viszont biztos, hogy a kör valamiképpen bezárult. Hágában vádlottként vagy elítéltként felvonult a '90-es évek teljes szerb politikai és katonai vezetősége, Belgrádtól Kninig, Miloševićtől Hadžićig, Babićig és Martićig, Karadžićig, Mladićig, "politikusok”, „vezérek”, elnökök, tábornokok, állambiztonsági főnökök... Mindannyian egy terv kiötlői és végrehajtói, az etnikailag minél „tisztább” Nagy Szerbia megteremtői. Ők már nem élnek, vagy elítéltként tengődnek, esetleg még az ítéletre várnak, de elérték, amit akartak. Ha nem is akkora területen, amilyennek indult, de lett „nyugati szerb állam”, a Republika Srpska. A „Krajina” elveszett, de az ottani és a bosznia-hercegovinai szerbek százezreit Szerbiába, sokkal pontosabban Vajdaságba telepítették át, megváltoztatva az etnikai arányokat és Vajdaság politikai, kulturális és civilizációs térképét.
Márton Attila
Agyfájdító az októberek első hétvégéje előtti rituális játék. Évről-évre ugyanaz. Főszerepben Ivica Dačić, mellékszereplők: Dveri, Naši, a szerb pravoszláv egyház, a főszereplő éppen időszerű koalíciós partnerei, politikai hátterű erőszakszervezetek („szurkolók”), egy-két merész deklarált...
2012. OKTÓBER 2.
[ 9:31 ]
„Vajdaságban ismét népszerű lett a magyar nyelv tanulása”. „Hivatalos adatok nincsenek, de az elmúlt másfél évben több vajdasági magyar távozott Nyugat-Európába, mint a kilencvenes években”.
Két állítás. Az egyik cím formájában jelent meg a Vajdaság Mán, a másik elhangzott az Újvidéki/Vajdasági...
2012. SZEPTEMBER 27.
[ 8:51 ]
Bedobták a csontot, van mit rágni és min rágódni. Mintha Koštunica kérdezték volna – a jelenlegi hatalom népszavazásra bocsátja a Koszovó vagy az EU kérdést. Persze, amennyiben az EU Koszovó elismerését szabja a csatlakozás feltételéül.
Komoly szándék bejelentése, vagy üzenet az EU-nak: ha tovább feszítitek a...
2012. SZEPTEMBER 18.
[ 10:47 ]
